Megmarad a könnyített receptkiváltás

Elég lesz a TAJ-szám és saját személyi igazolvány a patikában.

Az Országgyűlés döntése értelmében a veszélyhelyzet megszűnését követően is – időkorlát nélkül – megmarad az e-receptek egyszerűsített kiváltási módja.Ehhez beteg taj-számának megadása mellett a kiváltó személyazonosságának hitelt érdemlő igazolására van szükség – közölte az Emberi Erőforrások Minisztérium (Emmi).

A telemedicinális ellátások lehetősége is megmarad a veszélyhelyzet után is, így az ellátás sajátosságait és orvosszakmai indokoltságát figyelembe véve továbbra is lehet a beteg távollétében előszűrést végezni, diagnózist vagy terápiás javaslatot felállítani, távmonitoringot folytatni, gyógyszert rendelni, vagy védőnői gondozást ellátni távmonitoring eszközökkel és egyéb infokommunikációs technológiák révén hozzáférhető információk alapján.

Kitértek arra is: az Országgyűlés elfogadta a veszélyhelyzet megszűnését követő időszakra vonatkozó speciális jogszabályi rendelkezéseket. Ezek között több az egészségügyi ellátást érintő változás, az Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) korábbi szabályozását módosítja. Így a telemedicinás ellátás az EESZT-ben rögzített ellátási eseményként jelenik meg.

A most elfogadott szabályozás a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napig van érvényben, azonban felhatalmazó rendelkezés biztosítja a kormánynak annak lehetőségét, hogy szükség szerint rendeletben szabályozza a telemedicinális ellátások feltételeit – áll a közleményben.

A Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke az InfoRádiónak korábban azt mondta: adatvédelmi szempontból aggályos a rendelkezés, hiszen érzékeny egészségügyi információk kerülhetnek illetéktelen kezekbe.

Nyitókép: Pixabay

Forrás: Infostart.hu

Exit mobile version