19.8 C
Budapest

Megmutatta az új párját Fazekas Vivien: Molnár Gusztáv gyerekkori barátjával jött össze, ő a titokzatos férfi – Videón a szerelmesek

Dátum:

Újra rátalált a szerelem Molnár Guszti volt feleségére, Fazekas Vivienre, méghozzá az éppen elvonón lévő színész egyik gyerekkori barátja személyében.

Vivien és Gergő tavaly szeptember óta alkotnak egy párt. Régóta ismerik már egymást, hosszú évekig jó barátok voltak, ám arra egyáltalán nem számítottak, hogy több is kialakulhat közöttük. Vivien azonban úgy érzi, az elmúlt időszak számtalan nehézsége után megérdemelte, hogy rátaláljon a boldogság.

„Végre úgy érzem, egy olyan ember van vagy lesz mellettem, aki támogat, mellettem áll, aki szeret és elfogad olyannak, amilyen vagyok, egyáltalán nem akar megváltoztatni” – mesélte a Fókusz kameráinak.

A hírt már Molnár Gusztival is megosztották, aki szerintük cinikusan reagált a fejleményekre.

A friss pár között remek az összhang, s már a közös jövőt tervezgetik: családot szeretnének alapítani, sőt, már azt is eldöntöttek, mi lesz a kislányuk neve.

Mindig mondták, hogy az ember életében eljön majd az a személy, akivel tényleg minden stimmel. Talán egy ilyen van. Én úgy érzem, Viviben találtam ezt meg. Így, 35 évesen, az ember már nem rövid távra, egyik napról a másikra tervez. Természetesen szeretnék mindent, ami egy egészséges kapcsolatba beletartozik” – mondta Gergő.

Fotó: RTL
Forrás: Blikk / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...