Megvannak a nagy magyar koronavírus-vizsgálat első részeredményei

Merkely Béla szerint egyelőre szó sem lehet Magyarországon nyájimmunitásról – épp az alacsony fertőzöttszám miatt.

A négy magyar orvosegyetem folyamatosan végzi az átfertőzöttségi vizsgálathoz szükséges teszteket, eddig 8276 torokváladék-vizsgálatnak (PCR) van eredménye, ebből összesen 2 pozitív eredmény született, az első 1524 vérmintából pedig 9 embernél mutatták ki, hogy már átesett a koronavírus-fertőzésen – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, aki egy online konferencián adott számot a részeredményekről.

A kiszemeltek felének van így tesztje.

Az eredmények statisztikailag a következőket mutatják az idősotthonokon kívül élők és a 14 éven felüliek között:

  • az aktív fertőzöttek száma 243 és 7230 között lehet,
  • 22 399 és 92 624 között lehet azok száma, akik átestek a betegségen

Vagyis Magyarországon alacsony a fertőzöttek száma, és nem lehet nyájimmunitásról beszélni, ami azt jelenti, hogy ha ősztől „második kör” jön, kevés olyan ember lesz, aki nem fertőződhet meg majd.

A felkértek hetede egyébként azt jelezte, hogy nem kívánnak részt venni a vizsgálatban, de sokakat egyáltalán nem tudtak elérni, ezres nagyságrendben.

A vizsgálatot május 1-én kezdte el az SE vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző és a Központi Statisztikai Hivatal. Az első országos tesztelés végeredményét május végén hozzák nyilvánosságra. Várhatóan szeptember újabb reprezentatív vizsgálatot végeznek.

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt
Forrás: Infostart.hu
Exit mobile version