17.9 C
Budapest

Mi történt? Putyin hirtelen rosszul lett, sürgős orvosi segítségre szorult, a programját is lemondták

Dátum:

Az orosz elnök egészségi állapota a háború kirobbanása óta kiemelt téma – most egy, a Kremlt jól ismerő bennfentes szerint Vlagyimir Putyin hirtelen rosszul lett, orvosi ellátásra szorult.

Szédülés, hányinger és gyengeségérzet kapta el Vlagyimir Putyin orosz elnököt egy virtuális megbeszélést követően, azonnali orvosi segítségre szorult – írja a The Sun. A brit lap egy Telegram-csatornán megjelent posztra hivatkozik, melyet információik szerint a Kreml egyik bennfentese lát el információkkal.

A General SVR csatorna posztja szerint az történt, hogy Putyin egy videókonferenciát követően lett rosszul, mikor megpróbált felállni az asztaltól. Hirtelen szédülni kezdett, hányingere lett és gyengének érezte magát, azonnali orvosi segítségre szorult, sürgős ellátást igényelt – írják a posztban.

A Kreml bennfentese emlékeztet arra: Putyin szokásos éves nagy sajtótájékoztatóját, melyen általában nagyjából négy órán át válaszol az orosz állampolgárok kérdéseire, indoklás nélkül bizonytalan időre elhalasztották. Ennek hátterében pedig a poszt szerint az áll, hogy orvosai azt javasolták az elnöknek, ne vállaljon most ilyen szereplést, mert nem biztos, hogy végig bírni fogja a terhelést. Ha Putyin állapota stabilizálódik, augusztusban pótolhatják az eseményt.

Az orosz elnök egészségi állapota hónapok óta állandó témája a sajtónak, volt már szó az elnök feltételezett Parkinson-kórjáról, daganatos megbetegedéséről és arról is, mindez hogyan befolyásolja a világhoz és a háborúhoz való viszonyát.

 

Fotó: MTI/EPA pool/Jurij Kocsetkov

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...