14.3 C
Budapest

Milliók imádkoznak majd: ma temetik XVI. Benedek pápát – Itt vannak a részletek!

Dátum:

Csütörtökön helyezik örök nyugalomra XVI. Benedek emeritus pápát. A lemondott egyházfőt – a hagyományos szertartáshoz képest kisebb változtatásokkal – egy Ferenc pápa által vezetett istentiszteletet követően temetik el a Szent Péter-bazilikában.

Az ünnepélyes, de szerény ceremónia reggel 9 óra 30 perckor kezdődik a Szent Péter téren. A Vatikán közlése szerint a megboldogult pápa kívánsága volt, hogy a búcsúztatása az egyszerűség jegyében történjen.

A gyászmisét Ferenc pápa vezeti, az oltár előtti teendőket pedig Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégiumot vezető dékán végzi majd a 86 éves katolikus egyházfő térdfájdalmai miatt, ám a prédikációt Ferenc pápa tartja.

A szertartás során a hagyományokhoz képest lesznek kisebb változások. Kihagyják például az utód kijelölését szolgáló konlávéval kapcsolatos imákat, hiszen nem lesz pápaválasztás, mivel Ferenc pápa továbbra is hivatalban marad. XVI. Benedek koporsóját szerdán este zárták le, miután a nagyközönség lerótta kegyeletét.

Előzőleg a volt egyházfő koporsójába tettek egy kis zacskót pápasága érméivel és egy cső alakú irattartót, benne az elhunyt műveinek összefoglalásával. Csütörtökön, a mise után a ciprusfa koporsót a Szent Péter-székesegyházba viszik, majd – a nyilvánosság kizárása mellett – egy cinkből készült koporsóba, azt pedig egy tölgyfa koporsóba helyezik, végül leengedik a székesegyház kriptájába.

XVI. Benedeket abban a pápai sírhelyben helyezik el, ahol korábban XXIII. János pápa, majd II. János Pál nyugodott. Utóbbi hamvait 2011-es boldoggá avatása után a bazilikába helyezték át. A temetés különlegesnek számít, mert a katolikus egyház kétezer éves történetében még nem volt példa arra, hogy egy elhunyt pápát a hivatalban lévő pápa búcsúztassa. Mint ismert,

utoljára 2005-ben temettek pápát a Vatikánban, II. János Pált, akit a most elhunyt pápa búcsúztatott, akkor még bíborosként.

A biztonságra több mint 1000 rendőr és félezer katasztrófavédelem is vigyáz, a Szent Péter térre a tömeget beengedő fémdetektoros belépőkapuk számát pedig megnövelték. A térre vezető Conciliazione utcát lezárták az autóforgalom előtt, ugyanakkor sűrítik a közösségi közlekedést. Róma felett repülési tilalom lesz érvényben csütörtökön.

A néhai nyugalmazott pápa 2005-2013 között volt a római katolikus egyház feje. Ahogy a Blikk is megírta, december 31-én, 9 óra 34 perckor hunyt el, 95 éves korában. XVI. Benedek hat évszázada az első olyan pápa volt, aki lemondott a tisztségéről.

A Szentszék csak Olaszországnak és Németországnak küldött hivatalos meghívót a temetésre, mivel XVI. Benedek már nem volt az egyházi állam feje. Ennek ellenére az egyházi vezetőkön kívül szerte a világból jelen lesznek állami vezetők, uralkodók, nemesek. XVI. Benedek búcsúztatásán részt vesz Novák Katalin köztársasági elnök, de a magyar delegáció tagja lesz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is.

(MTI)

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

 

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...