mit is jelent az ufo szó

Mit is jelent az „UFO” szó

Az UFO (angol betűszó: Unidentified Flying Object, magyar jelentése: „azonosítatlan repülő tárgy”, a köznyelvben egyszerűen ufó) olyan repülő objektum, melyet nem azonosítottak. Az ufóészlelések túlnyomó többsége valamilyen csillagászati, meteorológiai, vagy a fizikában optikai jelenségre, esetleg katonai repülőeszközre vezethető vissza, néhány esetben viszont felmerül, hogy az észlelt jelenség oka nem magyarázható, ezeket próbálják tanulmányozni az ufológia területén tevékenykedő önkéntesek.

A jelenség általában nagy érdeklődést kelt, ezért gyakran visszaélnek az ezzel járó nagy nyilvánossággal, így sokan bizalmatlanul kezelik az olyan bejelentéseket, amelyeket egy ember vagy kis csoport (laikus) tett, és tárgyi bizonyítékok (fényképek vagy filmfelvételek) nem elérhetőek.

Fotó: Pixabay

A kifejezést eredetileg a katonai repülésben alkalmazták, ahol ezt minden olyan tárgyra értették, aminek még nem volt tisztázva az eredete (lehetett ellenséges repülőgép, polgári gép, meteorológiai ballon vagy bármi egyéb). Később a köznyelvben ennek egy szűkebb, eltorzított értelme honosodott meg; szinte kizárólag idegen lényt vagy űrhajót („repülő csészealjat”) értenek alatta. Az ufókutatásnak van egy nagy valószínűség szerint hiedelmi, vagy félreértéseken alapuló ága, amit elsősorban amatőrök végeznek, tudományos ufókutatás azonban egyelőre nincsen, mert ahhoz kísérletileg ellenőrizhető, megismételhető feltételekre volna szükség, amit a jelenségkör magától értetődően nem tud produkálni. Az idegen lények létezését először a tudományos-fantasztikus irodalom (sci-fi) vetette fel, bár a népek mondavilága tele van nem emberi lényekkel (istenek, félistenek, szörnyek, tündérek, manók).

 

Az ufókutatásról általában

Mivel a légkörben valóban előfordulnak a tudomány által még kellően meg nem magyarázott jelenségek (például a gömbvillám), és az egymással szemben álló országok (főleg a Szovjetunió és az USA) légi úton is megpróbálták kikémlelni a másik helyzetét, és emiatt felderítő repülőgépeket küldtek egymás légterébe (a leghíresebb a Szovjetunió felett lelőtt amerikai U–2 kémrepülő esete), amelyeket nem mindig sikerült beazonosítani, ezért maguk a kormányok is felállítottak olyan munkacsoportokat, amelyek az azonosítatlan repülő tárgyakkal kapcsolatos észleléseket elemezték. Ez aztán újabb tápot adott azoknak a civileknek és ufókat kutató szervezeteknek, akik, illetve amelyek földönkívüli lények földi jelenlétéről értekeztek. A legtipikusabb példa erre az ún. roswelli eset (1947), amelynek már hatalmas, többé-kevésbé szakmai irodalma van.

Fotó: Pixabay

 

2011-ben eddig titkos dokumentumokat tett fel honlapjára az Amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI), köztük az 1947-es új-mexikói ufóészlelés feljegyzéseiről is. Az FBI ugyanakkor elhatárolódik a jelentések valóságtartalmától.

A nemzetközi ufókutatásokat kezdetben főként állami támogatásból, mára főként magánszemélyek adományaiból finanszírozzák. A tény az, hogy az elméletre mindeddig egyetlen konkrét bizonyítékot (tárgyat, vagy akár hiteles fényképfelvételt) sem sikerült találni.

 

UFO-videókat tett közzé hivatalosan a Pentagon?

 

Az 1940-es évektől az 1970-es évekig az USAF (Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje) is pénzelt egy kutatást, amelynek vezetője Joseph Allen Hynek professzor volt. Project Sign (1947-1949), Project Grudge (1949-1952), és végül a Project Blue Book (1952-1969). Hynek, miután elhagyta a légierőt, egyetemen tanított és egyesek szerint pálfordulásként, létrehozta a CUFOS (Center for UFO Studies) nevű szervezetet. A professzor kb. 20 éves munkájáról több könyvet is kiadott,amelyekben nem foglal állást egyértelműen egyetlen elmélet mellett sem. „Teljes mértékben lehetségesnek tartom – mondta ő –, hogy létezik olyan technológia, mely úgy fizikai, mint pszichikai, anyagi és szellemi. Vannak a Napnál több millió évvel idősebb csillagok. Mi a Kitty Hawktól kb. 70 év alatt eljutottunk a Holdra, de lehetséges, hogy egy egymillió éves civilizáció tudhat olyan dolgokat, amelyeket mi nem. … Feltételezem, hogy létezik egy olyan technológia, amely képes uralni úgy az anyagot, mint a szellemet. A szellemi világ, amely a mai napig annyira titokzatos számunkra, lehet, hogy csak egy szokványos része egy fejlett technológiának.”

A polgári fenntartású MUFON (Mutual UFO Network, kb. „Kölcsönös Ufóhálózat”) adatbázisába bárki bejelenthet ufóészlelést. Indulása óta az adatbázis megtelítődött bejelentésekkel. A kereső által megjeleníthető maximumot (50 találat) például egy 2014. június 4. és június 6. közötti keresés is eléri (még akkor is, ha csak az Egyesült Államokból bejelentett esetekre korlátozzuk a keresést)

 

Fotó: Pixabay

Szerző: Frisshíreink portál / Arnold Mária / Wikipédia

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

 

Exit mobile version