17.9 C
Budapest

Most érkezett: kiengedik a börtönből Fekete Dávidot

Dátum:

Megszüntette a bíróság a csalással gyanúsított énekes letartóztatását.

Ahogy lapunk korábban megírta, Fekete Dávid a 100 millió forintot meghaladó csalás és sikkasztás gyanúja miatt került börtönbe. Most óriási fordulat történt az ügyben: megszüntette a bíróság az énekes letartóztatását.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb a foganatba vételtől számított 4 hónapig elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét.  A bűnügyi felügyelet keretében magatartási szabályként írta elő, hogy a gyanúsított a tartózkodási helyét csak külön engedéllyel hagyhatja el. A magatartási szabályok megtartását a rendőrség a gyanúsított mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrzi.

A bíróság döntése szerint a megalapozott gyanú a gyanúsított terhére rótt bűncselekmények tekintetében továbbra is megállapítható, ugyanakkor az eljárás jelen szakaszában a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok a gyanúsítottat illetően már nem kizárólag csak a legsúlyosabb, személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés alkalmazásával biztosíthatók. A bíróság a fokozatosság elvére is figyelemmel úgy ítélte meg a vádemelés előtti szakaszban lévő eljárásban elégséges és egyben szükséges kényszerintézkedés a bűnügyi felügyelet.  

A határozatot a gyanúsított és védője tudomásul vette, az ügyész fellebbezést jelentett be, másodfokon a Győri Törvényszék dönt. Tekintettel arra, hogy az ügyészi fellebbezés halasztó hatályú, a gyanúsított a korábbi letartóztatás meghosszabbításáról szóló döntés hatályáig, 2022. június 6. napjáig BV Intézetben marad.

 

Fotó: TV2

Forrás: Ripost / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

 

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...