16.4 C
Budapest

Most jött: hét év letöltendő börtönt kért Lagzi Lajcsira az ügyész – Hamarosan ítélet, a trombitás és felesége is nagy bajban van

Dátum:

Hamarosan ítélet születhet Lagzi Lajcsi ügyében, ahol a zenészt és nyolc társát áram, víz és gáz lopással vádolják, valamint gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntette miatt is felelniük kell.

Kedden lezárult a több éve húzódó per bizonyítási eljárása, az ügyész több órán át sorolta perbeszédében, hogyan is történt a lopás a mocsai és a tatai lakóparkban. Végül az ügyész elmondta, hogy milyen büntetést kér a vádlottakra.A zenész akar 2-12 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat, amennyiben bűnösnek találja a bíróság.

Lajcsira és feleségére, Boglárkára börtönben letöltendő szabadságvesztést kért az ügyészség, ám annak mértékére nem tett indítványt. Az ügyész hozzátette, a középmérték kiszabását tartaná célszerűnek Lajcsi esetében, amely hét évet jelent, míg feleségénél a minimum értékhez közelítő büntetésre tett javaslatot.

Indítványában kérte az ügyész, hogy mindkettejük esetében a büntetés kétharmadának letöltése után szabadulhassanak legkorábban, valamint hogy tiltsák el őket a közügyek gyakorlásától.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Varga Imre

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...