Lezárult a második mintavételezési kör a Pesti úti otthonban, jelenleg 223 fertőzöttet tartanak nyilván, 19 fő dolgozó érintett, 23-an elhunytak. Légkondin keresztül is terjedhet a koronavírus, ahogy szennyvízzel is. Az operatív törzs hétfői tájékoztatójának bejelentései.
1984 regisztrált fertőzöttje és 199 halálos áldozata van eddig a koronavírusnak Magyarországnak, ezzel összefüggésben tett bejelentéseket hétfpi tájékoztatóján az operatív törzs.
Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti munkatársa elmondta, 11 240 házi karantént rendeltek el eddig, 719-cel csökkent a szám 24 óra alatt. 252 576 rendőri ellenőrzés volt viszont.
Budapesten e hétvégén nem tapasztaltak túl nagy szabályszegési kedvet, javul tehát a helyzet.
247 esetben rendeltek el eddig büntetőeljárást a járványhelyzettel összefüggésben.
Vasárnap 2 teherszállító jött védőeszközökkel, Sanghajból, illetve Szöulból.
Müller Cecília országos tisztifőorvos a friss számok ismertetését követően elmondta, az újonnan elhunytak jellemzően idősek voltak, mindegyikük krónikus megbetegedéssel küszködött. Elmondta még, 267 gyógyulást regisztráltak. 811 főt ápolnak kórházban, 60-an vannak lélegeztetőgépen.
A Pesti úton lezárult a második mintavételezési kör, jelenleg 223 fertőzöttet tartanak nyilván, 19 fő dolgozó érintett, 23-an elhunytak.
Áttekintették a Pesti úti idősotthon dokumentációját, ebből kiderül,
Ez további vizsgálatokat indokol Müller Cecília szerint.
„Nincs ember az országban, akinek ne változott volna meg az élete a járvány kapcsán. Számos kérdés érkezik hozzánk, amelyek a járvány időbeni lefolyásáról érdeklődnek. A friss számok nem megalapozatlanok, de nem tudok közölni jó hírt, hogy már kifelé mennénk a járványból.
Ismerjük a május 3-ai dátumot, ami a csúcsot jelentheti,
ekkortól jelentkezhet egyfajta plató a járványgörbében” – ecsetelte a tisztifőorvos.
Az egészségügyi ellátórendszer arra készül, hogy ez a május 3-ai állapot lesz a csúcsterhelés napja – tette hozzá. Ekkorra kell a megfelelő ágyak mellett lennie a lélegeztetőgépeknek, az erőforrásnak és a még szükséges eszközöknek, tudásnak.
Elmondta azt is,
267-ükkel már szerződést is kötöttek. A képzési oldalon 13 393 ember jelentkezett összesen eddig, de figyelmeztetett, egy lélegeztetőgép fizikai működtetése azért nem lehetséges onlina tanfolyamon.
Kérdések
– Terjedhet-e a vírus ivóvízzel vagy szennyvízzel?
– Élő sejt kell a terjedéshez. Jellemzően a vírus ivóvízzel nem terjed, nem jó neki ez az élettér. Szennyvízből mutattak már ki vírust. A szennyvíz ezer más okból is egy fertőző közeg.
– Milyen óvintézkedéseket tehet az idős emberrel együtt élő ember?
– Javasolt az, hogy aki kijár az utcára, vásárol, feladatait elvégzi, hazaérkezéskor rögtön cseréljen ruházatot, mosson kezet. Próbáljanak meg térben külön élni!
– Klímákon keresztül terjedhet-e a vírus?
– Elvileg nem kizárt. Mindennel terjedhet, ami a levegőben van. De nem jellemző. Kórházban például most a légkondi nem javasolt.
– Újabb idősotthonban nem bukkant fel a vírus?
– De igen. Már 19 ilyen intézményről tudni. Nyolc budapesti székhelyű, Tököl, Sződliget, Győr, Csákánydoroszló, Bodajk, Dabas, Seregélyes és még néhány település idősotthona, ahol van. Számos helyen csak egy-egy megbetegedés van, ápolókról van szó.
– A BME-n fejlesztett lélegeztetőgépekről mit lehet tudni?
– Amint lesznek részletek, bejelentjük.
– Hány mentő jár tesztelni országosan?
– 55.
Forrás: Infostart.hu