Napi adatok: már hárommillióan megkapták a második oltásukat is

Továbbra is javulnak a koronavírus-járvány hazai adatai, lecsengőben a harmadik hullám. Vasárnap jelentős könnyítések léptek életbe.

416 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 802 088 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írja a központi koronavírus-oldal.

Elhunyt 44 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 519 főre emelkedett.

Szombaton 17:22 perckor jelent meg a koronaviros.gov.hu oldalon, hogy megvan az ötmillió első oltással beoltott Magyarországon. Azt, hogy ez milyen könnyítésekkel jár, hogy változik meg az életünk vasárnaptól, itt foglaltuk össze.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 668 820 fő (3268-cal lettek többen egy nap alatt), az aktív fertőzöttek száma 103 749 főre csökkent (közel háromezerrel csökkent a számuk a szombati jelentéshez képest).

1399 koronavírusos beteget ápolnak kórházban (101-gyel lettek kevesebben 24 óra alatt), közülük 185-en vannak lélegeztetőgépen (+2).

A beoltottak száma 5 005 682 fő (egy nap alatt 36 351-en kapták meg az első dózist), közülük 3 000 989 fő már a második oltását is megkapta (több mint 33 ezren vették fel a második oltást, ezzel a számuk átlépte a hárommilliót).

 

Nyitókép: MTI/Balázs Attila
Forrás: Infostart.hu
Exit mobile version