2022. február 24-én Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette a „különleges hadművelet” kezdetét, amellyel kitört a mai napig tartó orosz–ukrán háború. Az elmúlt egy évben a nyugati államok is egyre közvetlenebb szerepet vállaltak a háborúban, amelyről továbbra sem tudni, mikor érhet majd véget és nem vezet-e súlyosabb nemzetközi konfliktusokhoz.
A XXI. Század Intézet tíz plusz egy pontban foglalta össze a háború első évének tanulságait:
Az orosz fölény fokozatosan érvényesül
Az elemzés első pontja szerint a háború elején a legtöbben gyors orosz győzelemre számítottak, ehhez képest egy évvel később a harcok még mindig tartanak. A gyors orosz sikerrel kapcsolatos előrejelzések az oroszok óriási stratégiai fölényére épültek, miközben az ilyen jellegű előny csak idővel tud érvényesülni. (…) Az őszi részleges mozgósítással és a hadiipari kapacitás felpörgetésével azonban a mérleg ismét elbillenni látszik.
Oroszországot lelassítani sikerült, megállítani nem
Ukrajna előtt azonban így is nyílt egy időablak, amikor többé-kevésbé kiegyenlített viszonyok között küzdhetett, sőt bizonyos területeken előnyösebb helyzetben is volt. A Ukrajna tavasszal újabb ellentámadásra készül, ami könnyen az utolsó esélye lehet.
Szerzett előnyök
Ahhoz, hogy Ukrajna a létszámfölény, a terepismeret, a vélelmezett jobb harci morál, a szakértők által fejlettebbnek mondott és olykor tényleg bizonyító haditechnika és immár az éves orosz katonai költségvetést meghaladó nyugati támogatás ellenére nem tudott érdemben fordítani a háború menetén (csak a sajtócikkekben) – írja mások mellett a XXI. Századi Intézet, arra is kitérve, hogy szerinte nagy stratégiai hibának bizonyult a Nyugat és Ukrajna Belarusszal kapcsolatos politikája, ami évvel ezelőtt is majdnem Kijev vesztét okozta, és idén is komoly erőforrásokat köt le.
Elszalasztott lehetőségek
Ukrajnának két lehetősége is lehetett, hogy a maga számára többé-kevésbé előnyösen, de legalábbis minimális veszteségekkel zárja le a háborút. Az egyik a márciusi, isztambuli tárgyalásokon alakult ki, amelyeken a kiszivárgott hírek szerint az oroszok minimális feltételek mellett szállhattak volna ki a háborúból. Adódott egy újabb lehetőség is, a szeptemberi, Harkiv megyei siker, amely sokkhatásként érte az orosz vezetést, hadsereget és társadalmat is. Ez esélyt jelenthetett volna a kedvező feltételek melletti béketárgyalásokhoz – vélik.
Demográfiai vereség
Ukrajna számára a legnagyobb nehézséget az okozhatja, hogy az egy éve tartó teljeskörű mozgósítás közepette egyre fogy az érdemben hadra fogható férfiak száma, hosszabb távon azonban a gazdaság és társadalom állapotát is megroppanthatja a háború demográfiai hatása. Az országot különböző számítások szerint 8-10 millió ember hagyhatta el. Minél tovább tart a háború, ez a válság annál súlyosabbá válhat, nem csupán a halálos áldozatok és elesettek növekvő száma miatt, hanem azért is, mert a külföldre távozók tartósan berendezkedhetnek új otthonaikban.
A szankciópolitika fáj, de kibírható
Vlagyimir Putyin február 21-i beszédének egyik központi üzenete az volt, hogy Oroszország ellenállt a nyugati szankcióknak, és a nyomás ellenére infrastrukturális fejlesztésekbe és a szociális szféra bővítésébe kezd. Ha a helyzet nem is olyan rózsás, mint amilyennek az orosz elnök saját parlamentje, illetve elsősorban népe számára lefestette, tény, hogy a szankciók nem roppantották meg az orosz gazdaságot, és vélhetően már nem is fogják – vélik a XXI. Század Intézet elemzői.
Az elszigetelés kudarca
Az elemzés szerint nem csak gazdaságilag, diplomáciailag sem sikerült elszigetelni Oroszországot. Tény, hogy Moszkvának kevés valódi szövetségese van, de a szankciókhoz is csupán a Föld országainak negyede csatlakozott, számos jelentősebb ország pedig még az ENSZ Közgyűlés szimbolikus jelentőségű határozatait sem hajlandó megszavazni.
A globális Dél megkerülhetetlenné vált
A háború egyértelművé tette, hogy ezek az országok ma már megkerülhetetlenek, akaratukkal, álláspontjukkal számolni kell. Már nem az a kérdés, hogy Nyugattal vagy Oroszországgal tartanak-e – önálló, saját érdekeikből kiinduló politikát folytatnak, a hidegháborús tömbösödéssel szemben pedig egy multipoláris rend kialakítását szorgalmazzák. A „világrendszerváltás”folyamata megindult – teszik hozzá.
Feladott függetlenség
Az elemzők szerint a háború egyetlen kézzelfogható eredménye a Nyugat számára, hogy Európa lassan feladja maradék függetlenségét is az Egyesült Államokkal szemben. A nyugati szövetségi rendszeren belül két ország lóg ki a sorból. Az egyik Magyarország, amely a saját közvetlen érdekeit igyekszik megvédeni a rá nehezedő nyomás ellenére. A másik Törökország, amely megengedheti magának, hogy belátása szerint támogassa Ukrajnát, miközben Oroszországgal is bővíti kapcsolatait, közben pedig mindkét fél számára elfogadható közvetítőként lépjen fel – olvasható.
Nem látni a konfliktus végét
Egy év után még mindig nem tudhatjuk biztosan, mivel ér véget a háború. Mind Joe Biden varsói, mind Vlagyimir Putyin moszkvai beszéde a háború jelenlegi intenzitású folytatására utal. Azonban a nyugati országok egyre közvetlenebbül részeseivé válnak a konfliktusnak, ami nem csupán Moszkva esetleges válaszlépései miatt növeli az eszkaláció veszélyét, de azért is, mert minden egyes lépéssel nő egy esetleges kudarc – politikai és katonai – ára is. De a győzelem ára is magas lehet: ha Ukrajna győz és visszaszerzi területeit, de Oroszország nem ismeri el vereségét, egy atomháború küszöbére kerülhetünk – vélekednek.
A Kína-tényező
A háború kitörésének évfordulóján Kína 12 pontos állásfoglalást tett közzé az ukrajnai háborúval kapcsolatban, amelyben egyrészt minden ország területi szuverenitásának tiszteletben tartását hangsúlyozza, másrészt tárgyalások megkezdésére és az egyoldalú szankciók visszavonására szólít fel. Ha Kína – akár békeközvetítőként, akár Oroszország támogatójaként, ahogy attól Washingtonban tartanak – magához tudja vonni a kezdeményezést az ukrajnai konfliktus megoldásában, az megerősítheti Peking helyzetét az Egyesült Államok kihívójának szerepében – hívja fel egyebek mellett a figyelmet a XXI. Század Intézet.
