13 C
Budapest

„Nem térek magamhoz” – felháborító, amit Pápai Jocival műveltek

Dátum:

Az énekes elkeseredve nyilatkozott a bűntényről, amibe akaratán kívül keverték bele.

Már nagyjából másfél-két éve tart egy 72 éves asszony kálváriája, akitől nagy összeget csaltak ki internetes bűnözők. A nénit egy önmagát Pápai Jocinak kiadó személy azzal hitegette egy internetes csevegésben, hogy szerelmes belé és bármit megtenne azért, hogy a kapcsolatuk örökre szóljon. Azt ígérte – Joci nevében – a netes bűnöző, hogy az énekes Tatán összeköltözik az asszonnyal, ám ehhez pénzre lenne szüksége, így az asszony feltétlen utaljon neki egy kripto-automatán keresztül.

„Pápai Joci a harmadik fél a házasságukban”

„54 éve házasok anyukámék” – kezdte a Balázsék című műsorban a 72 éves asszony lánya, Bea. „Apukámnak idegrendszeri problémái vannak és másfél két évvel ezelőtt romlott az állapota. Ekkor derült ki, hogy neki féltékenységi paranoiája van. Mivel az édesanyám Pápai Joci rajongó, az édesapám nem tudott leszállni arról a témáról, hogy Pápai Joci a harmadik fél a házasságukban. Ezen eleinte jót nevettünk, próbáltuk orvosilag kezeltetni… Tulajdonképpen most, fél évvel ezelőtt derült ki, hogy ez a csevegés valós és az édesanyám azt hiszi, hogy másfél-két éve Pápai Jocival beszélget” – nyilatkozta Bea, aki elmesélte, édesanyja hogyan „találkozott” a „kamujocival”.

Pápai Joci
Fotó: Bodnár Boglárka / MTI

„Azzal áltatta az édesanyámat, hogy szereti”

„Instagramon és a Facebookon követi őt, nagyon szereti a zenéjét, minden egyes új dalánál kommentelt, dicsérte a hangját. Így vált mindenki számára nyilvánvalóvá, hogy nagyon szereti Jocit. Ezt kihasználva ráírtak a Instagramon, hogy van húszonpár fős exkluzív titkos csoport a legnagyobb rajongóknak, ahova meghívták. Ő csatlakozott is annak reményében, hogy közvetlenül Pápai Jocival válthat üzenetet” – sorolta a hozzátartozó, hogyan is próbálták a csalók beszervezni az édesanyját.

Mint kiderült, miután a néni belépett a csoportba, Joci nevében ráírtak, zenéket küldtek neki és egyre bizalmasabb témákat érintettek, majd pénzt kértek tőle. Azzal áltatták, hogy az énekes el fog válni és összeköltözik vele.

„Mindennap kedves üzeneteket kapott. Ő egy a gyerekeinek élő, boldogtalan házasságban élő nő, aki szeretetre vágyott. Hirtelen olyan boldogság érte, amit tízenéve nem tapasztalt a házassága során, így mindent elhitt, amit olvasott.  A kamujoci azzal áltatta az édesanyámat, hogy szereti. Hirtelen olyan pozitív töltetet kapott ettől az egésztől, hogy azt mondta: megy, összeköltözik vele. Itt léptem közbe és kijelentettem, hogy nem írhat alá semmit, nem költözhet sehova. Nem hitte el, hogy jót akarunk neki. Nem értette, miért akadályozom meg a boldogságát, hiszen „Joci jó ember, aki nem bántaná”. Nem tudom, mennyi pénzt utalt át az édesanyám a csalóknak, mert nem vall be csak néhány tízezer forintot, de az biztos, hogy az elmúlt pár évben anyagilag milliós nagyságrendű mínuszba került…”   – nyilatkozta Bea, aki azért osztotta meg édesanyja történetét, mert nem akarja, hogy más hiszékeny idős ilyen csapdába essen. Mint mondta, az édesanyjának a történtek óta orvosi kezelésre van szüksége, hogy feldolgozza ezt az átverést, hiszen még mindig nem biztos abban, hogy a családja nem csak Jocitól akarja elválasztani…

Pápai Joci
Fotó: Illyés Tibor / MTI

„Egyszerűen nem térek magamhoz”

A Bors arról ír, hogy az ügyben rendőrségi nyomozás zajlik. Az igazi Pápai Joci felajánlotta a pórul járt asszony családjának, ha kell személyesen tisztázza, hogy nem ő küldte az üzenetetek, hátha ezzel az asszony számára könnyebb lesz feldolgozni a történteket.

Egyszerűen nem térek magamhoz 

– mondta a Borsnak Pápai Joci.

– tette hozzá Pápai Joci.

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...