21.8 C
Budapest

Német miniszter: nem lehet megakadályozni az ötödik hullámot

Dátum:

A védekezés legfőbb eszköze az emlékeztető oltás.

Már nem lehet megakadályozni, hogy az új típusú koronavírus omikron nevű variánsa elindítsa a koronavírus-járvány újabb, ötödik hullámát Németországban, de lehet tenni azért, hogy minél kevesebb áldozata legyen – mondta a szövetségi kormány egészségügyi minisztere.

Karl Lauterbach kiemelte, hogy a védekezés legfőbb eszköze az emlékeztető oltás, amelynek beadására „különösen offenzív kampányt” szerveztek. Az első harmincmillió adagot várhatóan már karácsonyig beadják, január végéig pedig újabb harmincmilliót.

Németország így messze az európai uniós átlag felett teljesít – tette hozzá Andreas Gassen, az egészségbiztosítási pénztárak finanszírozásával működő rendelőkben dolgozó orvosok országos érdekképviseletének (KBV) vezetője, ismertetve, hogy csaknem 84 ezren vesznek részt a kampányban.

Lothar Wieler, a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vezetője elmondta, hogy számításaik szerint 1-3 héten belül az omikron lesz a domináns variáns Németországban. Eddig 540 omikron-fertőzést és 1848 omikrongyanús esetet jelentettek az RKI-nek – közölte.

Nyitókép: MTI/AP/DPA/Julian Stratenschulte
Forrás: Infostart.hu

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...