14.9 C
Budapest

Népirtásnak minősítették az ukrajnai háborút

Dátum:

Népirtásnak minősítette az ukrán parlament csütörtökön Oroszország és hadseregének Ukrajnával szembeni fellépését – közölte az UNIAN ukrán hírügynökség Volodimir Vjatrovics parlamenti képviselőre hivatkozva.

A honatya a Facebookon közzétett bejegyzésében arról tájékoztatott, hogy a határozatot 363 képviselő szavazta meg a 450 tagú törvényhozásban. A parlament elfogadott egy törvényt is, amelyben Oroszországot „terrorista államnak” minősítette és betiltotta az orosz hadseregben használatos „Z” és „V” betűk jelképként történő használatát.

Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze közben a Kijev megyei Bucsában és Borogyankában járt, ahol felkereste az ukrán hatóságok által feltárt tömegsírokat. Kijevben tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: az ott történtek nem álhírek, mint ahogy azt a Kreml próbálja beállítani, mert a saját szemével látta a halott embereket és a lerombolt épületeket. A tisztségviselő kiemelte: csapatával és az ukrán rendvédelmi szervekkel közösen dolgozik azon, hogy kiderítsék az igazságot és az elkövetőket bíróság elé állítsák.

Ledöbbentek a lengyelek Bucsában

Anatolij Fedoruk, Bucsa polgármestere csütörtökön arról tájékoztatott, hogy a településen eddig 403 holttestet találtak, amelyek közül 167 személyazonosságát állapították meg. Elmondta, hogy az egyik templom melletti tömegsírból az orosz katonák által megölt 73 civil áldozat holttestét emelték ki. A tömegsír feltárása még folyamatban van.

Csütörtökön megtekintette a tömegsírt a lengyel és a cseh parlament elnöke. Tomasz Grodzki lengyel szenátusi elnök újságíróknak azt mondta, hogy miután ellátogattak Borogyankába, Bucsába és Irpinybe, megdöbbentek.

Az UNIAN az amerikai Forbes üzleti magazinra hivatkozva azt írta, hogy Ukrajna tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokban gyártott MQ-9 Reaper elnevezésű nehézbombázó drónok megvásárlásáról. Szakértők úgy vélik, hogy az MQ-9 drámaian megváltoztathatja a háború menetét, ugyanis a török gyártmányú Bayraktarhoz képest az MQ-9-et repülés közben tartósabbnak és kevésbé sebezhetőnek tartják az orosz tűzzel szemben.

Lakóházakat támadtak meg

Dmitro Zsivickij, az északkelet-ukrajnai Szumi megye kormányzója a Telegram üzenetküldő portálon közölte, hogy csütörtökön az orosz erők oroszországi területről lőtték a megye határmenti településeit. Szavai szerint tíz napja ez az első súlyos provokáció a régióban az orosz hadsereg részéről. Kifejtette, hogy 120 milliméter kaliberű aknákat lőttek ki, aminek következtében lakóházak sérültek. Áldozatokról egyelőre nem közölt semmit.

Az ukrán északi hadműveleti parancsnokság pedig arról adott hírt, hogy az északi Csernyihiv megyében ért orosz rakétacsapás egy kistelepülést, és az egyik lövedékkel eltaláltak egy magánházat.

Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a BBC-Ukrajna hírportálnak adott interjújában kijelentette, hogy az ukrán vezetés fel volt készülve a háborúra, noha az orosz hadsereg támadását nem február 24-re, hanem február 22-re várta.

 

Fotó: MTI/AP/Ukrán elnöki sajtóhivatal

Forrás: (MTI) / Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...