14.3 C
Budapest

Öngyilkosságot kísérelt meg a legendás magyar színész özvegye

Dátum:

Csaknem tragédia történt az ország egyik leghíresebb családjában. A Blikk megtudta, hogy a magyar színészóriás özvegye a közelmúltban önkezével próbált véget vetni az életének, csak az orvosok beavatkozásának köszönhető, hogy tettének nem lett végzetes következménye.

A köztiszteletben álló asszonyról senki nem feltételezné, hogy valaha ilyen borzalmas tettre szánná el magát, mert a külvilágnak mindig erős, méltóságteljes oldalát mutatja. Lapunk azonban megtudta, hogy az özvegy egyre súlyosbodó depresszióban szenved, lelki problémái pedig olyannyira eluralkodtak rajta, hogy bár szerető család veszi körül, nemrégiben súlyos döntést hozott.

Negyven nyugtatótablettát vett be, és vérében alkoholt is találtak. Kivételes szerencse, hogy még időben talált rá az egyik családtagja, aki azonnal mentőt hívott. Az asszonyt kórházba szállították, gyomrát kimosták, azóta pedig már otthonában lábadozik, családja gondoskodó figyelme és felügyelete alatt.

A hölgyet ismerők szerint így, utólag visszagondolva súlyos döntésének, tragédiának voltak előjelei: a legnagyobb közösségi oldalon, a Facebookon az utóbbi időben mélabús, vészjósló bejegyzéseket osztott meg, mintha figyelmeztetni akarta volna a környezetét, mire készül.

Hogy miért szánta el magát a végzetes tettre, azt talán csak a legszűkebb környezete tudja… Az azonban biztos, hogy élete szerelmének elvesztése óta – akihez közismerten óriási szerelem kötötte – nem találja a helyét a világban, jóllehet, szerető család, sok ismerős és számos barát van mellette.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

(képünk illusztráció) /Fotó: Shutterstock

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...