Operatív törzs: megjelent a brit koronavírus-mutáns Magyarországon

Az interneten biztosan csak hamis vakcinát lehet venni – derült ki az operatív törzs szerdai tájékoztatóján. A megjelent új mutánsról Müller Cecília elmondta, megbetegítő képessége 50-70 százalékkal nagyobb, mint az eddig ismert koronavírus-változaté.

1358 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 345 710 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 95 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 948 főre emelkedett – a központi tájékoztató oldal adatai szerint. Részletek a napi adatokról itt.

Az operatív törzs szerda reggel is összeült, hogy megállapítsa a legfontosabb tudnivalókat, ezekről pedig most is online tájékoztatón adott számot.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára beszámolt róla, hogy túl vannak a legnagyobb idősotthonok oltási kampányán, összesen 7000 oltást adtak be az előző hét végéig, a most megérkezett Moderna-vakcinákból 3600 embert tudnak oltani majd – közülük majdnem ezren idősotthoni dolgozók -, és senkinek nem kell meglepődnie azon, hogy a Pfizer és a Moderna két oltása között nem ugyanannyi idő telik el – 21, illetve 28 nap.

Folytatják a célcsoportos tesztelést is, január első hétvégéjén az óvodák, iskolák félmillió tesztlehetőséget kaptak.

A kormány a vírus terjedésének lassítása érdekében kéri, hogy akit érint, éljen a szűrés lehetőségével – mondta még.

Csákó Ibolya (ORFK) a tájékoztatón elmondta, számos kereskedő az interneten használja ki, hogy a vakcinára vágyó emberek türelmetlenek, de a neten „biztosan csak hamis vakcinát lehet venni”.

Hozzátette,

a vakcinákkal kapcsolatos egyéb eszközöket is kínálnak a csalók, hűtőszekrényeket is,

amelyekben tárolni lehet a „hozzáférhető vakcinát”.

„Magyarországon a rendőrség folyamatosan monitorozza az internetes kereskedőfelületeket, jelenleg nincs információnk arról, hogy Magyarországon van hamis vakcina” – tisztázta.

Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese a tájékoztatón elmondta, 184 ember vétett a maszkszabályok ellen az elmúlt napon. 58 emberrel szemben alkalmaztak helyszíni bírságot. A közlekedésben és a boltokban már alig akad vétkes, tucatnyi ember van csak.

A kijárási tilalom 311 embert nem érdekelt az elmúlt napon,

303 személy valóban felelősségre vonható volt. Tilosban kutyát csak néhányan sétáltattak.

Karanténszámok: 10 473 ellenőrzést végeztek háznál, mobilon 2876 ember ellenőrizhető.

Müller Cecília országos tiszti főorvos a tájékoztatón elmondta, hogy számos fertőzött otthon gyógyul, a kórházban ápoltak száma és a gép segítségével lélegeztettek száma is csökken, de

a számok nem adnak okot lazításra.

Ismételten nyomatékosította, hogy az elhunytak jelentős része krónikus alapbetegséggel küszködött, 3 százalékban van mindössze azok aránya, akiknek nem volt korábban ismert krónikus bajuk.

„Minden csoport védőoltását tervezzük, kizárólag a beérkező vakcinamennyiség szab határt a vakcina beadásának” – szögezte le.

Hozzátette, kedd estig „eloltották” az összes vakcinát, ami az országba érkezett, 86 929 ember részesült védőoltásban kedd estig, szerdától pedig már a Moderna vakcináját is be tudják adni, ha csak kis számban is.

„A keddi mennyiség további 51 ezer ember oltását teszi lehetővé” – fordította az új adagot a számok nyelvére Müller Cecília, kérve, hogy az oltási sorban lévők mind jelentkezzenek.

Bejelentette, hogy 3 beteg mintájában azonosították a koronavírus új, brit mutánsát.

„Tudjuk róla, hogy rendkívül gyors terjedésre képes,

megbetegítő képessége 50-70 százalékkal nagyobb az eddigi koronavírusénál”

– tette hozzá.

Nyomatékosította, egy rendkívül változékony vírusról van szó, egyelőre viszont a kifejlesztett vakcinák gyártói állítják, a vakcinák jók a mutánsok ellen is.

Kérdések – válaszok

– A már beoltottakra is ugyanazok a szabályok érvényesek?

– Igen. Mindkét oltást követő egy hét után alakul ki a védettség, de az nem jelenti azt, hogy nem kell betartani a szabályokat. Az egész populáció átoltottsága kell, a maszkra még sokáig szükség lesz.

– Nem adnak-e be kevesebb oltást, mint a többi ország?

– Minden rendelkezésre álló vakcinát beadtunk. Tudnánk, szeretnénk oltani még többet, az infrastruktúra és a felkészültség adott. Mindenkivel tárgyal a kormány.

– Galgóczi Ágnes korábban arról beszélt, megkezdődött a rendvédelmi dolgozók oltásának előkészítése. De a 60 év felettiek előrébb vannak a sorban. Mi a helyzet?

– Ahogy kielégítjük egy kockázati csoport igényét, lép be a következő csoport. Mindegyik csoport oltására folyamatosan készülünk, ez nem egyszerű logisztikai feladat.

 

Nyitókép: MTI/Varga György
Forrás: Infostart.hu
Exit mobile version