20.3 C
Budapest

„Orbán ma az elmúlt 12 év legnagyobb vereségét szenvedte el” – véli a DK brüsszeli képviselője – videó

Dátum:

Az elmúlt 12 év lopásával Orbán Viktor kiprovokálta az uniós pénzek felfüggesztését – vélekedett szerdai online sajtótájékoztatóján Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője.

Orbán Viktor ma az elmúlt 12 év legnagyobb vereséget szenvedte el, és most mérte a legnagyobb csapást Magyarországra – fogalmazott a politikus, aki szerint egyetlen magyar miniszterelnök sem okozott még ekkora kárt az országnak.

Arról beszélt: a kormányfő kétszer lopta meg az országot: először, amikor „a családjának, a gyerekkori barátjának és a fideszes oligarcháknak adta a hazánknak járó uniós pénzeket”, másodszor pedig, amikor mindennek következtében az ország elveszít támogatásokat.

Rónai Sándor a sajtótájékoztatón a gyenge forintot, az „orbáni inflációt”, a megélhetési válságot éppúgy a miniszterelnök felelősségének nevezte, mint az uniós pénzek felfüggesztését, mondván, „ez a 12 éves lopás és az Orbán-rendszer egyenes következménye”.

A DK politikusa szerint nagyon kevés esély látszik arra, hogy mégis megkapjuk ezeket a pénzeket, hiszen ha az Európai Bizottság és az Európai Parlament is azt mondja, „nem szabad egyetlen fillért sem adni Orbán Viktornak, mert csak ellopná”, akkor nagyon valószínűtlen, hogy szembemenne ezzel a miniszterelnököket tömörítő Európai Tanács.

A DK sajtótájékoztatóját itt tudja megtekinteni:

(MTI)
Fotó: DK Facebook-oldala
Forrás: Blikk / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...