Orbán Viktor: a harmadik oltás felér egy életbiztosítással

A kormány felkészült az újabb hullámra – mondta a Kossuth rádióban a miniszterelnök, aki szerint jól halad a magyar vakcina fejlesztése is.

A negyedik hullám lassan bekeríti Magyarországot. Riasztó a romániai helyzet, az ottani kórházak megteltek. Eddigi is adtunk gyógyszer, most úgy döntöttünk, átveszünk egyelőre 50 beteget – mondta a Kossuth rádió reggeli műsorában Orbán Viktor.

A teljes interjú meghallgatható ITT.

A kormányfő szerint a különbséget az átoltottság jelenti. Az ugyanis Magyarországon 59 százalék, Romániában viszont 29 százalék.

Hangsúlyozta, hogy az oltás működik, a korábbi hullámokhoz képest jóval kevesebb az aktív fertőzöttek száma, és 1 százalék alatti az oltással megbetegedők aránya.

Sokkal agresszívebb a delta variáns. Aki nincs beoltva, annak abból kell kiindulnia, hogy a veszély sokkal nagyobb, mint korábban.

Ez egy súlyos megbetegedést okozó vírus, ami megtalálja a be nem oltottakat

– fejtette ki.

A miniszterelnök szerint a harmadik oltás felér egy életbiztosítással, a hétvégén ő is megkapja a harmadik adagot.

Beszélt a maszkviselésről is, amelyet az MTA is javasolt. Orbán Viktor szerint jó, ha van az ember zsebében egy maszk, és ő is felveszi, ha olyan helyre megy, de

ne ringassuk magunkat abba az illúzióba, hogy a maszk megvéd, mert az oltás véd meg a vírustól.

A kormány már a nyáron felkészült az újabb hullámra, van elég vakcina, kórházi ágy, lélegeztetőgép, ápoló, orvos, gyógyszer. Vagyis anlékül lehet kezelni a járványt, hogy az országot le kellene állítani – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy nem áll rosszul a magyar vakcina fejlesztése. Minden remény megvan, hogy legyen saját fejlesztésű vakcinánk, ami legalább olyan jó lesz, mint a többieké, esetleg még jobb – fogalmazott.

Rezsi

Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy 2010 előtt a baloldali kormányok folyamatosan engedték, hogy a nemzetközi kézben lévő szolgáltatók emeljék a rezsiárakat, és az egekben voltak az árak. Nagy csata volt ezt megváltoztatni, évekig tartott, míg sikerült – tette hozzá.

Bevezették a rezsiárszabályozást, ami rögzítette a gáz és a villány árát. Ez az oka annak, hogy Bécsben több mint duplája, Berlinben pedig háromszorosa az áram ára a hazainak – jelezte.

Az ellenzéknek el szokta mondani, ne követeljék, hogy Magyarországon bevezessék a piaci árat, mert ha ezt megtennék, évente 380-400 ezer forinttal többet fizetne egy család.

A kormányfő szerint lehetett tudni, hogy a világpiacon felfelé indulnak az energiaárak, volt fél éve Brüsszelnek, de nem tett semmit. Most arra készülnek Brüsszelben, hogy további árat emeljenek a klímavédelemre hivatkozva. A klímavédelem jó dolog, de a klímaromboló nagy cégekkel kell megfizettetni a költségeket, nem pedig a lakossággal – hangsúlyozta.

Jelezte, hogy

nem járulnak hozzá olyan döntésekhez, amelyek tovább emelnék az árakat.

A V4-ek a jövő heti uniós csúcsra olyan javaslattal készülnek, ami átalakítja a mostani nyugat-európai árszabályozási rendszert, és kiküszöböli a spekulációs elemeket. Azt akarják majd elérni, hogy az EU álljon el attól a tervétől, ami megemeli a gépjárműadót és a házadót.

Migráció

Arra a felvetésre, hogy fokozódik a migrációs nyomás, de közben az EU a kötelező kvótát erőlteti, a kormányfő azt mondta: nem bíznak saját magukban a nyugat-európaiak. Kevés gyerek születik, és feladták a reményt, hogy a demográfiai válságon túl tudjanak lenni. „Ha hiányzik egy német, jó lesz helyette egy ázsiai, vagy afrikai. Darab, darab” – mondta, utalva arra, hogy migránsokkal pótolnák a hiányzókat.

Magyarországon mi még harcolunk – emelte ki a kormányfő, aki a magyar fiatalokkal folytatott beszélgetései alapján úgy látja, itthon akarnak gyereket, többet akarnak, mint amennyi megszületik. Magyarországon helyreállhatna az egyensúly – vélekedett.

Arra a kérdésre, hogy a témában az EU miért akarja másokra erőltetni az akaratát, azt mondta: a nyugati gőg az oka, szerinte nem érik be azzal, hogy ők sikeresek, ragaszkodnak ahhoz is, hogy nekik van igazuk, és azt akarják, ismerje el mindenki, hogy az ő döntésük az egyetlen jó. Ez nem egyeztethető össze a magyar felfogással.

Tizenkét ország levelet írt arról, hogy milyen lépéseket kellene tenni a határok megvédése érdekében. Virágcsokrokkal nem lehet megvédeni a határt, miközben a rendőreinket és a katonáinkat támadják a határon – hangsúlyozta.

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Forrás: Infostart.hu
Exit mobile version