Amikor a brüsszeli bürokraták átvitték a szankciókat, tudták, hogy ebből egy felgyorsuló élelmiszerár-növekedés lesz, emellett pedig aszály is volt hazánkban, ezért vezették be az élelmiszerárstopot  – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő úgy látja, van olyan, hogy hibáznak a döntéshozók, de ezek többségét szerinte ki lehet javítani. Ilyen a szankciókról szóló döntés is. A miniszterelnök szerint a szankciós politikát éppen ezért kell megváltoztatni, mert ha ezt nem érjük el, akkor beépül a gazdaságba az a felár, amit most fizetünk az energiáért.

A legfrissebb hírek itt!

Voltak nehéz, sőt válságos pillanatok az elmúlt 12 év kormányzása idején, és azt tanultam meg, hogy a legjobb, ha ilyenkor valamilyen formában be tudjuk vonni az embereket a döntésbe – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő szerint egyetértési pontokat kell megpróbálni találni a társadalomban, mert minél nehezebb a helyzet, annál nagyobb szükség van az egységre. „Most nehéz időket élünk, ezért szükségünk van a nemzeti konzultációra” – tette hozzá Orbán Viktor.

Orbán Viktor: Szankciós felárat fizetünk. FORRÁS: MTI/MINISZTERELNÖKI SAJTÓIRODA/MINISZTERELNÖKI SAJTÓIRODA/FISCHER ZOLTÁN

Brüsszel megszegte az ígéretét

A miniszterelnök elmondta, hogy erre azért is van szükség, mert az emberek fizetik meg a szankciós politika árát, hiszen az energia ára nem gazdasági, hanem brüsszeli politikai döntések következményeként emelkedett meg.

Mindez annak ellenére történt, hogy a választások után uniós szinten megállapodtunk Brüsszellel, hogy az energiahordozókat kihagyjuk a szankciókból, de az EU nem tartotta be ezt a megállapodást, ezért volt szükség a rezsicsökkentés átalakítására vagy az árstopok bevezetésére.

Ez az új helyzet, most az a kérdés, hogy tovább rontunk-e ezen a helyzeten, mert az Unióban újabb és újabb szankciókat akarnak bevezetni.

„Hazudtak Brüsszelben az európai embereknek, mert azt mondták, hogy a szankciókat nem terjesztik ki az energiára, aztán mégis kiterjesztették, azt mondták, hogy a szankcióval véget lehet vetni a háborúnak, de a háború elhúzódik, emiatt az árak az égben vannak, ami gyötri az embereket, a spekulánsok pedig dörzsölik a tenyerüket” – mondta a miniszterelnök.

Ebben a helyzetben nem lenne elég energia

Orbán Viktor elmondta, hogy ilyen helyzetben mindenki megmozdul, nagyon nagy pénzek mozognak, az energiacégek pedig a világ legnagyobb profittal dolgozó vállalkozásai. Azt tudjuk, hogy ezeknek a cégeknek a tulajdonosai súlyos extraprofit milliárdokra tesznek szert.

A legfrissebb hírek itt!

A kormányfő azért nem látta szükségét a hatástanulmányoknak, mert az olajembargó alóli mentességet kiharcoltuk.Ha ez nem sikerült volna, akkor az lenne a helyzet, hogy nem lenne energia.Orbán Viktor kifejtette, hogy az ár világpiaci, nem tudunk külön magyar árat kitalálni. Kifejtette, hogy amikor a németek a brüsszeli álláspont oldalára álltak, akkor látható volt, hogy az élelmiszerárak is nőni fognak. A műtrágyához és a szállításhoz is egyaránt energia kell, ebből pedig egy gyorsuló infláció lesz. Ez a helyzet mindannyiunkat gyötri, ezért volt szükség az élelmiszerárstopra – jelentette ki Orbán Viktor.

Magyarország rendelkezik elég energiával. FOTÓ: POLYÁK ATTILA – ORIGO

A legfontosabb programok

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a hibás döntések egy részét ki lehet javítani. A legtöbb politikai rossz döntést ki lehet javítani, és ilyen a szankciós döntés is – tette hozzá. Ha nem változtatják meg a szankciós politikát, akkor a szankciós felár beépül a gazdaságba. Ha nem érjük el, hogy a szankciós politikán változtassanak, akkor a következő 5-10 évben ez az életünk részévé válik.

Orbán Viktor szerint a kormány legfontosabb dolga, hogy legyen energia az országban.Ma Magyarország képes arra, hogy 4,5-5 hónapig működjön akkor is, ha nem jönne gáz.Meg kell védeni az áremelkedésektől az embereket. A rezsivédelem átlagosan 181 ezer forintot jelent. Európában jövedelmi szintet nézve ez a legmagasabb támogatás. Elindult a tűzifa-, a barnaszén-program, működik a kamatstop és az élelmiszerárstop. A vállalkozások számára most indult egy 200 milliós program.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az MVM veszi az energia jó részét, és nekik alkalmazkodniuk kell a gyorsan változó árszínvonalhoz. Október végére talán látni lehet a költségvetési számokat, de belül leszünk a vállalt hiány mértékén – tette hozzá.

A KÖLTSÉGVETÉSI TÖRVÉNYT DECEMBER ELEJÉN MÓDOSÍTJÁK, MERT AKKOR LEHET MÁR LÁTNI A VÁRHATÓ FOLYAMATOKAT

– mondta.

A legfrissebb hírek itt!

A nyugdíjakról azt mondta, hogy a kormány garantálta korában annak az értékét. Marad a 13. havi nyugdíj, és az értékét is megőrizzük. Tartjuk az inflációkövető nyugdíjemelést. Novemberben lesz újabb nyugdíjkorrekció – tette hozzá. Lesz inflációkövető emelés, és ha a növekedés 3,5 százalék fölött lesz, akkor még egy prémium lesz.

Idén is lesz nyugdíjprémium. FORRÁS: MTI/BALOGH ZOLTÁN

Dollárbaloldal

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy nehéz együttműködni olyan emberekkel, akik nem urai a saját akaratuknak és mások kottájából játszanak. Hiba lenne, ha az ellenzékkel való együttműködésre alapozna a kormány és az ország. Amerikából fizetik őket – tette hozzá.

Orbán Viktor a szívhangrendeletről azt mondta, hogy az nem érinti a jelenlegi abortusztörvényt. Nem támogatja az abortusztörvény megváltoztatását – tette hozzá.

origo

Hirmagazin.eu

frisshireink.hu