13 C
Budapest

Orbán Viktor: új termékekre vezetünk be ársapkát

Dátum:

A kormányfő péntek reggel terjedelmes interjút adott a Kossuth rádió stúdiójában. Beszélt a brüsszeli csúcs Ukrajnát érintő hangulatáról, és szerinte „ügyesebbek vagyunk gázbeszerzésben, mintha másokra várnánk”.

Péntek reggel a Kossuth rádió stúdiójában hosszú interjúval kezdett a miniszterelnök.

Elsőként az ukrajnai háborúról volt szó, közelebbről arról, hogy a magyarok és más országbeliek is egyre inkább állnak a béke pártján.

„A brüsszeli csúcson a múlt héten mindenki idegesebb volt a szokásosnál, ezt a brüsszeli tárgyalóteremben is lehetett érezni. De a józan ész előbb-utóbb teret nyer. Van egy háború, amit el sem kellett volna kezdeni, ilyenkor a józan ész azt mondja, ha nem lenne. Ilyenkor az az álláspont, hogy a háborút végig kell vinni, az azt jelenti, hogy hosszú-hosszú évekig tartani fog a háború, ezzel szemben mi azt gondoljuk, hogy béketárgyalásokra van szükség.”

Arra reagálva, hogy a nyugat folyamatosan finanszírozza Ukrajnát, úgy fogalmazott, ne gondoljuk, hogy ha Brüsszel mond egy összeget, az tényleg annyi, mert lehet, hogy tízszer annyit mozgat meg, de lehet, hogy tizedannyit sem jelent. A háború költségei esetében például nem csak a hadviselést jelentik, de Ukrajna újjáépítését is, ami „komoly teher lesz az európai országoknak, ha részt akarnak venni adományozás formájában”. A harmadik tétel pedig Ukrajna közvetlen működtetése, nyugdíj, oktatás, egészségügy, ez havonta 5 milliárd eurót tesz ki. „Ki fogja odaadni ezt a pénzt? Erről szólnak most az egyeztetések” – mondta Orbán Viktor. Erről a kérdésről szerinte

Magyarországnak is döntenie kell majd, hogy együtt segít-e a többiekkel vagy külön, adományként vagy máshogy ad.

Ezt követően a gázügyről, illetve az ellátásbiztonságról beszélt.

„Két ötlet van a hiányzó mennyiség pótlására, az egyik, hogy fogyasszunk kevesebbet, a másik, hogy hozzunk be mást. Utóbbinak fizikai határai vannak. Macron elnök azt mondta a minap, hogy az nem barátság, hogy Amerika négyszer annyiért adja a gázt, amennyiért otthon meg tudja venni” – fejtegette.

Szerinte egy megoldás van a magas gázárra, a minél több helyről érkező energia, közvetlenül most az gyógyír, hogy nyáron alaposan be kell tárazni.

„Ami Magyarországot illeti, lehet, hogy Európában kevesebb gáz van, de ez nem érvényes Magyarországra. A szerződést az oroszokkal kötöttük, az oroszok szállítanak gázt Magyarországra”, méghozzá a Török Áramlaton keresztül, mert az Északi Áramlatot „terroristaakciókkal tönkretették”.

Az ár egy másik kérdés – jegyezte meg.

„Magyarország a saját helyzetét úgy ítéli meg, hogy ügyesebb a gázbeszerzésben, mintha másokra várnánk”

– folytatta, „Miért kéne másokkal közösen beszereznünk, ha lehet, hogy rosszabbul járnánk?” – tette fel a kérdést, majd válaszolt is rá: Magyarország mentesítést harcolt ki egy lehetséges közös beszerzés alól.

Hogy ebben a kérdésben milyen a brüsszeli közhangulat, arról azt mondta, „nagyon sok érdek jelenik meg”:

  • norvég gáz kell
  • amerikai gáz kell
  • kikötőépítés kell.

„Ott vannak a pénzügyi spekulánsok, akik azt gondolják, hogy a zavaros pénzügyi helyzetben nyerhetnek, ilyenkor a hangulat zavaros, rosszkedvű” – tette hozzá a kormányfő.

A már meglévő gáz elosztásának tervét mereven elutasította, mondván, ebben is legyen önkéntes a részvétel; Magyarország ilyenben Szerbiával állapodott csak meg.

„Mindenki feltöltötte a tározóját, megkötötte a szerződéseit, majd jönnek, akik azt mondják, hogy legyen kötelező szolidaritás. Hát közös lónak túros a háta” – jegyezte meg.

Orbán Viktor nyomatékosította, minden hasonló kezdeményezésnek önkéntesnek kell lennie.

Szerinte annak a belátása hoz majd változást, hogy a szankciók magasabb energiaárakhoz vezetnek. A két-háromszoros energiaár két-háromszoros inflációt hoz maga után, az élelmiszerár emelkedése is energiaár-kérdés.

„Ha nem lennének szankciók, egy jó tündér jönne és megszüntetné, az áremelkedés mértéke rögtön a felére csökkenne”

– ecsetelte.

A nemzeti konzultációra pedig szerinte azért volt szükség, hogy kiderüljön, hogyan kell ebben a helyzetben a családokat és a cégeket segíteni.

Bejelentette, lesznek újabb termékek, amelyekre ársapkát fognak kivetni Magyarországon – a jelenlegiek mellett.

„Nem jó dolog, amikor be kell avatkozni a gazdaság bonyolult szövetrendszerébe, de valamikor ezt meg kell tenni” – mondta, utalva a kamatplafon meghosszabbítására is egyebek mellett; a bankoknak le kell mondaniuk profitjuk egy részéről.

Szólt még a munkahelyvédelemről, „minden fiókban” vannak még tervek.

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...