14.3 C
Budapest

Összeesküvés formálódik Ferenc pápa ellen, megbuktathatják az egyházfőt

Dátum:

Magukat konzervatívnak valló vatikáni bíborosok egy csoportja összeesküvést szervez Ferenc pápa ellen – írja a La Stampa olasz napilap online kiadása egy meg nem nevezett vatikáni elöljáróra hivatkozva. A torinói újság beszámolója szerint a „puccsista” bíborosok azt tervezik, hogy „olyan nyomás alá helyezik a katolikus egyházfőt, hogy kénytelen legyen önként lemondania”.

A december 31-én elhunyt XVI. Benedek pápa egészségügyi okokra hivatkozva 2013-ban lemondott a tisztségéről és visszavonult, az egyház élén pedig Ferenc pápa követte őt. Benedek döntése akkor többeket sokkolt, hiszen 600 éve nem volt példa hasonlóra a katolikus egyházban. Ha hihetünk az olasz sajtó értesüléseinek, akkor a szervezkedő bíborosok most éppen azt szeretnék elérni, hogy Ferenc pápa ugyanarra az elhatározásra jusson, amire elődje is jutott 10 évvel ezelőtt.

A La Stampa beszámolója szerint a „vatikáni összeesküvők” már régóta szervezkednek Ferenc ellen, ugyanakkor nem akartak lépni az egyházfő ellen, amíg XVI. Benedek életben van, hogy elkerüljék azt a példátlan helyzetet, hogy egyszerre két visszavonult pápa legyen. Úgy tudni, hogy az összeesküvők egyelőre kisebbségben vannak, így időre lesz szükségük ahhoz, hogy a maguk oldalára állítsák a bíborosok többségét, és meggyengítsék a Ferenc tekintélyét. Ehhez állítólag a pápa „haladóbb szellemű” – nevezetesen a homoszexualitással, az abortusszal és a válással kapcsolatos – nézeteit fogják támadni.

A pápa elleni szervezkedés elméletét az is alátámasztja a La Stampa szerint, hogy Ferenc nemrég megbeszélésre hívta Benedek egykori személyi titkárát, Georg Gaenswein bíborost, akivel pápa köztudottan rossz viszonyt ápol. Két évvel ezelőtt ugyanis Ferenc lefokozta Gaensweint, aki ugyan megtarthatta a vatikáni ügyekért felelős prefektusi címét, de valójában már nem avatkozhatott bele a Szentszék ügyeibe. Sőt a hivatalos vatikáni találkozókra sem hívták meg onnantól kezdve, és az Apostoli Palotában lévő lakását is elvették tőle.

külföld,XVI. Benedek pápa,összeeskűvés,politika,egészség,lemondásra kényszerítik
XVI. Bendedek és Ferenc pápa(Fotó: AFP)

Fontos megjegyezni, hogy Ferenc pápa lemondásáról már tavaly októberben felreppentek pletykák, miután átesett egy súlyos vastagbélműtéten, majd a térdproblémái miatt lemondott több pápai programot. Akkor Ferenc egy interjúban tagadta a lemondási szándékait. „Soha nem jutott eszembe a lemondás gondolata” –fogalmazott válaszul arra, hogy fontolóra vette-e, hogy hátra lépjen a pápai széktől.

Korábban egyébként Ferenc pápa több alkalommal is elmondta, hogy pápasága elején átadott egy levelet Bertone akkori bíboros államtitkárnak, melyben kijelenti, hogy súlyos és maradandó egészségi akadályoztatása esetén lemond az egyház vezetéséről.

Fotó: Getty/Franco Origlia

Forrás: Ripost / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...