20.9 C
Budapest

Pereszlényi Alexandrára, a Séfek séfe nyertesére rátalált a szerelem: elmondta, mi minden történt vele a TV2-s főzőműsor óta – exkluzív

Dátum:

Pereszlényi Alexandra lett a Séfek séfe negyedik évadának első női győztese, aki a műsor után rengeteg kritikát, ugyanakkor elismerést is kapott. A Blikknek őszintén mesélt arról, hogy mi történt vele a TV2 főzőműsorának megnyerése óta. Elárulta, ki rabolta el a szívét, annyira komoly a dolog, hogy szóba került a családalapítás kérdése is.

A nézők a Séfek séfe adásaiban láthatták, hogy kialakult egy kölcsönös szimpátia Alexandra és Béla, valamint Dezső között, sőt még egy puszi is elcsattant. Sokakban felmerült a kérdés ezek után, hogy többről van szó puszta barátságnál.

Érdekes volt számomra az a komment, hogy én mind a két fiúval kikezdtem. Pedig itt semmiféle kikezdésről nem volt szó. Mindig is a fiúkkal tudtam jobban kommunikálni és megértetni magamat, mert eléggé határozott ember vagyok, amit a lányok annyira nem szeretnek. Ők általában irigyebbek a másikra, a fiúkkal pedig jobban megtalálom a közös hangot. Pontosan ez volt a műsorban is, semmi több. Jól összebarátkoztunk.

Hozzátette, hogy a műsor óta Dezsővel, Bélával és Renivel tartja leginkább a kapcsolatot.

Lapunknak elmesélte, hogy az utolsó főzésnél, a döntőben a két segítőt nem kiosztották melléjük, hanem saját maguk választották ki az érintetteket. Többen azt gondolták, hogy Viktor azért nem nyerte meg a versenyt, mert olyan embereket kapott, akik nem feltétlenül segítették a munkáját, ez pedig az ő előnyét szolgálta. Alexandráék percre pontosan beosztották, hogy ki mikor mit fog csinálni, ez pedig hozzájárulhatott a sikerhez.

Több feladatban is bizonyította, hogy remekel a konyhában / Fotó: TV2 Több feladatban is bizonyította, hogy remekel a konyhában / Fotó: TV2

Győzelmének azonban nem mindenki örült. A közösségi oldalakat elárasztották a negatív vélemények, miszerint csalással nyerte el a fődíjat Vomberg Frigyes mentoráltja.

Most már nem olvasok kommentek. Mikor lement a műsor, akkor 2-3 napig folyamatosan figyeltem, hogy mit írnak rólam. Az a baj, hogy nem ismernek az emberek. Úgy alkotnak véleményt az emberek hogy nem néztek utánam a neten, nem nézték meg a weboldalam vagy a social media felületem, hogyan és mit tettem le eddig az asztalra. Versenyeket nyertem, keményen megdolgoztam azért aki vagyok. Diétás Szakács képesítést szereztem es mester vizsgát tettem le. Nem lettem pozitív emberként beállítva, ezáltal sokan nem is engem vártak győztesnek. Rengeteg negatív, mocskolódó üzenetet kaptam, majd rájöttem, hogy felesleges ilyeneket olvasgatni. Nekem soha nem jutna eszembe úgy véleményt alkotni valakiről olyan stílusban mint ahogy velem tették sokan hogy egy percet nem beszéltem/váltottam vele egy szót vagy nem találkoztam az illetővel. Sokáig én is magamba fordultam, de a párom próbált mindvégig mellettem állt és támogatott, ő hozott ki a gödörből – emlékezett vissza a történtekre.

A főzőshow-ban több konfliktusa is volt néhány versenytársával, azonban ezek csak a kívánt célt szolgálták, és csak az adott pillanatnak szóltak.

Minden olyan veszekedés, ami előfordult, az az adott pillanatnak a szüleménye volt. Ezek mind azért voltak, hogy a kívánt célt elérjük. Aki ebben a szakmában dolgozik, az tudja, hogy nyámnyilaként nem lehet érvényesülni ezen a területen. Határozottnak kell lenni, és határozottan kell fellépni az adott szituációban. Mikor séf voltam, és konfliktus volt a konyhán két emberem között, akkor felvetettem, hogy üljünk le, és beszéljük meg a problémákat – fogalmazott Alexandra.

A jövőre nézve rengeteg terve van, többek közt egy különleges szakácskönyvön dolgozik, és egy reggeliző megnyitásán is gondolkodik, ahol a főszerepet az íncsiklandó, laktató, modern ételek kapnák.

Most is a szakmában dolgozom, de emellett a saját brandem építése is előtérbe került. Emellett tervben van egy szakácskönyv megírása, ami eltér az eddig megszokottaktól. A recepteken kívül az életemet is szeretném beleírni, hogy honnan hova jutottam, mik történtek velem. A későbbiekben, ha nem is egy éttermet, de egy reggelizőt szeretnék majd üzemeltetni. A mostani gazdasági helyzet viszont nem kedvez egyelőre ennek, úgyhogy ezt majd mérlegelnem kell, de szeretném megvalósítani – részletezte lelkesen lapunknak.

Alexandra fél éve él kapcsolatban. Boldogabb, mint valaha Alexandra fél éve él kapcsolatban. Boldogabb, mint valaha

Alexandrának versenyszinten van egy nagy álma, a Bocuse d’Or, ami teljesen más, mint az eddigi megmérettetései, viszont odáig még hosszú az út, de nem adja fel.

Nagy vágyam egyszer részt venni rajta. Viszont így, hogy csak a hasamra ütök, nem fog működni. Kell egy olyan szponzor vagy csapat, akik az ember mögött állnak, és támogatják őt anyagilag, ugyanis rengeteg pénzbe kerül – taglalta.

A Blikknek számolt be arról elsőként, hogy nemrég rátalált a szerelem, így boldogabb mint valaha. Párjával Arubán is együtt voltak nyaralni, ahol rengeteg új közös élménnyel gazdagodtak.

Párom szakmabeli és körülbelül fél éve vagyunk együtt. Úgy gondolom, hogy aki a vendéglátásban dolgozik, és nem úgy találja meg a párját, hogy egy területen dolgoznak, akkor abban a kapcsolatban kemény kompromisszumokat kell kötni, ez pedig nem mindig könnyű – vélekedett a magánéletéről.

Arubán rengeteg élménnyel gazdagodott Arubán rengeteg élménnyel gazdagodott

Szabadidejében imád táncolni és utazni, ezért egy Dancing with the Stars vagy egy Ázsia Expressz felkérésre azonnal igent mondana.

A családalapítás kérdése is felmerül már, sőt azt is tudja, hogy milyen nemű gyermeket szeretne, ám ez egyelőre még várat magára.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Alexandra Pereszlényi (@alexandrapereszlenyi) által megosztott bejegyzés

Szeretnék majd gyerekeket. Ha egyszer várandós leszek nekem biztos lányom lesz! Ez nekem kőbe vésett dolog valamiért. Jelenleg viszont a karrierem fontosabb, mint a családalapítás – zárta le a beszélgetést.

Fotó: TV2

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...