vqkk9kpturbxy83yzjkmjeyntuzntk5zmfkodvlyje0ztqzmjzin2u0ny5qcgeslqmazqeazsaazriakwxnaujnaz6botaf

Putyin elismerte: hibát követtek el az oroszok – „Mindent helyre kell hozni”

Szakított a megszokott „acélkemény” viselkedéssel, és a háború kitörése, valamint a katonai mozgósítás kihirdetése óta először elismerte el Vlagyimir Putyin elnök, hogy hibáztak.

Az orosz vezető csütörtökön meglepte az állampolgárait, amikor azt mondta, sok kérdés merült fel művelet során, amelyeket mind ki kell javítani.

Férfiak ezrei menekültek el Oroszországból, hogy kivonják magukat azon rendelet következményei alól, amely a katonai tapasztalattal rendelkező személyek besorozását írta elő. A múlt hét óta egyre inkább egyértelművé válik, hogy az országban nem vették tudomásul a besorozandó egyének szolgálati előéletét, egészségi állapotát, hallgatói státuszát vagy éppen az életkorát, amikor behívták őket katonának.
Körülbelül 2000 embert tartóztattak le a háborúellenes tüntetések során. Több mint 30 városban robbantak ki tiltakozások, miután néhány helyen azonnal behívták a civileket, ami egyébként a Kreml szerint teljesen törvényes.

A mozgósítás során sok kérdés merül fel, és minden hibát ki kell javítani, és meg kell akadályozni, hogy a jövőben ilyenek előfordulhassanak

– húzta alá beszédében Putyin, aki példaként említette a sokgyermekes apákat, a krónikus betegségben szenvedőkre, illetve azokat, akik már túl vannak a hadköteles korhatáron.

(Reuters)

blikk

frisshireink.hu

Exit mobile version