rakéták újabb ezrei érkeznek ukrajnába

Rakéták újabb ezrei érkeznek Ukrajnába

Folyamatos az amerikai utánpótlás.

Az Egyesült Államok 50 gyalogsági harci járművet és több száz más katonai járművet küld Ukrajnába egyebek mellett, a héten bejelentett 3,75 milliárd dolláros katonai támogatás részeként – derül ki az amerikai védelmi minisztérium részletes tájékoztatójából.

Laura Cooper orosz, ukrán és eurázsiai ügyekért felelős védelmi államtitkár-helyettes még pénteken azt közölte, hogy értékét tekintve az eddigi legnagyobb támogatási csomagról van szó a háború kitörése óta.

A védelmi minisztérium részletes közlése alapján a szállítmány tartalmaz 50 Bradley típusú gyalogsági harci járművet tankelhárító rakétával és lőszerrel, 100 páncélozott csapatszállítót, 55 aknaálló járművet, valamint 138 Humvee-t, 18-18 önjáró tarackot és lőszerszállító járművet, 36 vontatott tarackot csaknem 100 ezer hozzá való lőszertárral.

Emellett szerepel a csomagban több tízezer tár tüzérségi lövedék, precíziós tárak, 1200 páncéltörő tarack, kiegészítő lőszer rakétarendszerekbe, valamint légvédelmi rakéták, 4000 repülőgép-rakéta, 2000 páncéltörő rakéta.

A részletes számok megnevezése nélkül az Egyesült Államok emellett eljuttat Ukrajnába kézifegyvereket, köztük mesterlövész-puskákat, géppuskákat, valamint gránátvető és kézifegyverlőszert, tovább egyéb eszközöket, például gyalogsági aknákat, éjjel látó készülékeket és pótalkatrészeket.

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma pénteken jelentette be, hogy összesen 3,75 milliárd dollár értékű új katonai támogatást nyújt Ukrajna és európai szövetségesei számára a védelmi képességeik fokozására.

A hivatalos közlemény szerint 2,85 milliárd dollárnyi felszerelést az Egyesült Államok védelmi minisztériumának készleteiből adnak át Ukrajna számára azonnali hatállyal. A támogatási csomagban szerepel további 225 millió dollár katonai finanszírozási támogatás, ami az ukrán hadsereg hosszú távú képességeinek fejlesztésére és modernizációjára. További 682 millió dollárt az Egyesült Államok európai partnerei és szövetségesei vehetnek igénybe szintén katonai finanszírozási támogatás formájában.

Guy Verhofstadt minapi Facebook-bejegyzésében részben elégedettségének adott hangot az Ukrajnának juttatott nyugati támogatás kapcsán, másrészt a német és amerikai harci járművek azonnali szállítását követelte.

„Küldjetek tankokat most!” – ezzel a felszólítással zárta sorait a Magyarországot és a magyar kormányt rendszeresen támadó belga Guy Verhovstadt legutóbbi Twitter-bejegyzésében.

A liberális EP-képviselő bejegyzését a Mandiner.hu közölte elsőként, amely emlékeztetett: Joe Biden amerikai elnök és Olaf Scholz német kancellár csütörtökön jelentette be, hogy páncélozott szállító- és harci járműveket küldenek Ukrajnának az év elején.

Guy Verhofstadt bejegyzésében részben elégedettségének adott hangot a nyugati támogatás kapcsán, másrészt a harci járművek azonnali szállítását követelte. Egyébiránt a belga EP-képviselő az Európai Unió szankciós politikájának egyik legnagyobb szószólójaként az új év elején azért került be a sajtóba, mert

azt állította, hogy az EU eddigi kilenc szankciós csomagjának a hatása nulla volt az orosz gazdaságra.

A Politico című brüsszeli hírportál kimutatása szerint ugyanis az uniós tagállamok Oroszországgal folytatott kereskedelmi volumene 2022-ben jelentős növekedést mutatott az előző évhez képest.

Ukrajna elnöke nagyra értékelte az Egyesült Államok legutóbbi több milliárd dolláros katonai segítségét, amelyben egyebek mellett páncéltörő harckocsik is szerepelnek.

Volodimir Zelenszkij hozzátette: országának pontosan erre van szüksége az orosz erők elleni harcban. A Fehér Ház pénteken jelentette be, hogy 3,75 milliárd dollár értékben szállít fegyvert Ukrajnának és NATO keleti szárnyán lévő szomszédainak, miközben Moszkva az ortodox karácsony miatt egyoldalú tűzszünetet léptetett életbe.

 

A legutóbbi segélycsomag a legnagyobb, amelyet Kijev eddig kapott.

Első ízben szerepelnek a szállítmányban Bradley típusú, páncéltörő rakétákkal felfegyverzett páncélozott járművek.

„Első alkalommal kapunk Bradley páncélozott járműveket, pontosan erre van szükségünk, új lövegekre és töltényekre, közöttük precíziósakra, új rakétákra, új drónokra. Időben érkeznek és erősek” – mondta péntek éjjel az ukrán elnök.

Zelenszkij köszönetet mondott Joe Biden amerikai elnöknek, az amerikai törvényhozóknak és „minden amerikainak, aki nagyra értékeli a szabadságot, és aki tudja, hogy a szabadság méltó a védelemre”. A brit védelmi tárca szombati napi jelentésében közölte, hogy az „ortodox karácsony idején a harcok a megszokott szinten folytatódtak”.

A kelet-ukrajnai Luhanszk megye állami közigazgatási vezetője, Szerhij Hajdaj folyamatos orosz tüzérségi csapásokról és rohamokról számolt be. A Telegram üzenetküldő alkalmazáson Hajdaj pénteken közölte, hogy a tűzszünet első három órájában az orosz erők tizennégyszer intéztek tüzérségi támadást ukrán állások ellen, és háromszor indítottak rohamot egy település ellen.

A közlést független forrásból nem lehetett megerősíteni. Az ukrán fegyveres erők vezérkara közölte, hogy az orosz erők kelet-, északkelet- és dél-ukrajnai célpontokat támadtak rakétákkal.

Donyeck megye kormányzója szombaton jelentette, hogy előző nap két ember halt meg az orosz csapásokban Bahmutban, valamint az attól északra fekvő Kraszna Horában.

Az ukrán főügyészség szerint Bahmutban tizenhárman megsebesültek a támadásokban pénteken. Az ukrán hatóságok szerint az orosz csapatok a dél-ukrajnai Herszon ellen is tüzérségi támadást intéztek pénteken, egy mentő meghalt, heten megsebesültek.

Az orosz hadsereg szombat éjfélig a harci érintkezési vonal teljes hosszában betartotta a péntek délben egyoldalúan meghirdetett tűzszünetet, a fegyvernyugvást elutasító ukrán fegyveres erők a támadásaik miatt veszteségeket szenvedtek – jelentette ki a szombati hadijelentést ismertetve Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

Konasenkov szerint az ukrán fél a Moszkva által meghirdetett karácsonyi fegyvernyugvás első napján Liman irányában tizenegy aknavető- és ötven tüzérségi csapást indított, Donyeck lakónegyedeire 60 nagy kaliberű lövedéket lőtt ki, Makijivkát pedig HIMARS sorozatvetőkkel lőtte. Zaporizzsja megyében a tájékoztatás értelmében az ukrán fegyveres erők harmincegy alkalommal nyitottak tüzérségi tüzet, Herszon-Krivij Rih irányában tizenhét tüzérségi lövedéket lőttek ki.

A tábornok elmondta, hogy az orosz hadsereg viszonozta a tüzet.

A tábornok azt hangoztatta, hogy az ukrán fegyveres erők a visszavert támadásaik során egy nap alatt Kupjanszk irányában több mint húsz katonát, egy harckocsit, egy Grad sorozatvetőt és két járművet, Liman irányában több mint harminc katonát, két D-20-as löveget, egy páncélozott harcjárművet és egy kisteherautót, Donyeck környékén mintegy félszáz halottat és sebesültet, egy harckocsit és egy járművet, a donyecki régió déli részén pedig több mint húsz katonát, két D-30-as ágyút, egy páncélozott személyszállítót és két kisteherautót veszített.

Az orosz légvédelem négy ukrán drónt, valamint öt Uragan- és HIMARS-rakétát lőtt le.

A hadijelentésből a harcászati légierő, valamint a tüzérség és a rakétacsapatok támadó tevékenységére vonatkozó adatok ezúttal hiányoztak.

Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 360 repülőgépet, 199 helikoptert, 2843 drónt, 400 légvédelmi rakétarendszert, 7441 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 972 sorozatvetőt, 3787 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 7957 különleges katonai járművet veszítettek. Az adatokat más forrás nem erősítette meg.

Az orosz légvédelmi erők újabb ukrán dróntámadást hárítottak el, ezúttal a Fekete-tengernek azon részénél, ahol az orosz hadsereg flottája állomásozik – közölte szombat reggel Mihail Razvozsajev, Szevasztopol kormányzója Telegram-bejegyzésében.

A pilóta nélküli légi jármű az orosz haditengerészeti flotta Szevasztopol közelében lévő bázisát vette célba, azonban a drónt még becsapódás előtt megsemmisítették.

 

A kormányzó szerint az ukrán katonaságnak „még karácsony szent ünnepe sem ad elég okot rá”, hogy beszűntesse a támadást „hős városuk ellen”.

Ukrajna elutasította azt a 36 órás fegyvernyugvást, amelyet Vlagyimir Putyin orosz elnök az ortodox karácsony miatt egyoldalúan rendelt el.

Kijev szerint a január 6. déli 12 órától 7., szombat éjfélig tartó tűzszünet csupán „képmutató elterelő taktika” az oroszok részéről, amelynek segítségével kifújhatják magukat és új felszereléssel térhetnek vissza a hadszíntérre. A fegyvernyugvás érvénybe lépése ellenére pénteken egész Ukrajnában légikészültséget rendeltek el az esetleges támadásokra felkészülve.

A Oroszország által 2014-ben megszállt Krím félsziget kikötőit nem először éri dróntámadás. Az ott állomázó orosz haderők legutóbb csupán néhány napja hárítottak el egy feléjük tartó ukrán drónt, a leglátványosabb támadás azonban augusztusra datálható: az akkor becsapódó pilóta nélküli légi járművek több harci repülőgépet is megsemmisítettek egy orosz haditengerészeti bázison.

Nyitókép: Fotó: Twitter

Forrás: Ripost / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

 

Exit mobile version