20.9 C
Budapest

Régen várt jó hír érkezett az omikronról

Dátum:

Egy brit kutatás szerint a koronavírus omikron variánsa valószínűleg kevésbé hatékonyan támadja a tüdőt, mint a korábbi változatok.

A Cambridge Institute of Therapeutic Immunology and Infectious Disease (CITIID) kutatóintézet tanulmányában arra a következtetésre jutott, hogy a vírus tüskefehérjéjének mutációi, amelyek képessé teszik arra, hogy kikerülje a szervezet védekező rendszerét, egyben tüdőbeli szaporodásának és súlyos megbetegítő képességének lehetőségeit is csökkentik.

„Ezek a megfigyelések rávilágítanak arra, hogy az omikron az immunválasz megkerülését lehetővé tévő tulajdonságokért cserébe

alkut kötött a szaporodást és a patogenitást befolyásoló tulajdonságok terén”

– áll a tanulmány kivonatában.

A kutatócsoport vezetője, Ravi Gupta, aki a klinikai mikrobiológia professzora a Cambridge Egyetemen, elmondta: a látszólag kedvező eredmények ellenére további kihívásokra kell számítani. Kiemelte: munkájuk alapján megerősítést nyert, hogy az omikron képes hatékonyabban kikerülni a szervezet védvonalát, ugyanakkor a betegség lefolyásához köthető tulajdonságok valószínűsíthetően felhígultak valamelyest.

„Mindazonáltal az omikron jelentős terjedése nagy közegészségügyi kihívást jelent” – jegyezte meg.

Nagy-Britanniában ütemesen nő a fertőzöttek száma annak ellenére, hogy az országban magas az átoltottság, és az emlékeztető oltások beadása tekintetében is élen járnak. Sajid Javid brit egészségügyi miniszter vasárnap azt mondta: az adatok elemzése alapján úgy vélik, hogy jelenleg az új esetek körülbelül hatvan százalékáért az omikron variáns lehet a felelős.

Nyitókép: pixabay
Forrás: Infostart.hu

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...