22.9 C
Budapest

Rejtélyes iráni dróncsapás: nem volt véletlen az időzítés

Dátum:

Az amerikai sajtó azt állítja, hogy Izrael hajtotta végre a szombat éjjeli dróntámadást egy iráni létesítmény ellen. A történtekről az InfoRádió kérdezte a Migrációkutató Intézet junior kutatóját.

Elképzelhető, hogy Izrael követte el a támadást, mivel a két ország viszonya már évek óta nagyon feszült, de ezt egyelőre sem Izrael, sem Irán nem erősítette meg – mondta Kovács Blanka.

Az elmúlt évtizedekben Irán nemzetközi megítélése is sokat romlott, és feszült a viszonya Izraellel. Nemcsak a nukleáris programja miatt, hanem azért is, mert a hatóságok sokszor kegyetlenül lépnek fel a politikai és gazdasági bajok miatt tüntetőkkel. De a kuta szerint az is sokat rontott Teherán megítélésén, hogy fegyvereket szállít Oroszországnak.

Kovács Blanka felhívta a figyelmet az akció időzítésére, mivel az éppen akkor történt, amikor az amerikai külügyminiszter a Közel-Keleten tárgyal, Anthony Blinken Izraelben találkozott az ország új kormányfőjével, Benjamin Netanjahuval. Az amerikai diplomácia vezetője megerősítette, hogy az Egyesült Államok számára kiemelt fontosságú Izrael biztonsága. Netanjahu pedig nemzetközi összefogást sürgetett Iránnal szemben. „Az biztos, hogy Irán nemzetközi elszigeteltsége komolyan súlyosbodhat az elkövetkezendő időszakban” – tette hozzá Kovács Blanka

A szakértő szerint ha Izrael követte el a dróntámadást, akkor az üzenet egyértelmű: Teheránnak változtatnia kell agresszív külpolitikáján. Az is érdekes – folytatta a kutató –, hogy az akciót egy lőszergyár és nem valamelyik iráni nukleáris létesítmény ellen hajtották végre.

Bár az Egyesült Államok korábban felmondta az Iránnal kötött atomalkut, Teherán jelezte, hogy nukleáris fejlesztései nem fenyegetnek más országokat. „Ezzel együtt a nemzetközi közösség változatlanul szigorúan figyelemmel kíséri Irán nukleáris programját. Tényként lehet elfogadni ugyanis azt az állítást, hogy a fejlesztések katonai célokat is szolgálhatnak” – tette hozzá Kovács Blanka.

Visszatérve a dróntámadásra elmondta, hogy először a The Wall Street Journal írta meg, amerikai illetékesekre hivatkozva, hogy az akció mögött Izrael áll. Jeruzsálem a saját biztonsága érdekében Washington hozzájárulása nélkül is bármikor indíthat ilyen akciót. Ezzel együtt a szakértő úgy látja, nem kell attól tartani, hogy a támadás nyomán súlyosabb összecsapás robbanhat ki a Közel-Keleten.

Kapcsolódó hang

Rejtélyes iráni dróncsapás: nem volt véletlen az időzítés
Nyitókép: Forrás:Twitter/NEXTA
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...