16.5 C
Budapest

Rémisztő videó: elszakadt a kötél bungee jumping közben – VIDEÓ

Dátum:

A 39 éves hongkongi turista Thaiföldön hirtelen ötlettől vezérelve döntött úgy, hogy kipróbálja az extrém szórakozást.

Nagyjából tízemeletes magasságból ugrott le a férfi Pattayában januárban: a szerencséje az volt, hogy víz fölött tette mindezt – írja a CNN.

A kötél egy pillanattal azelőtt szakadt el, hogy a férfi elérte volna a zuhanás legmélyebb pontját. A férfi ezt követően vízbe csapódott.

„A bal oldalamra érkeztem, itt sérültem meg jobban. Olyan volt, mintha valaki alaposan megvert volna” – idézte fel a balesetet a zúzódásokkal borított testű turista, aki azt kérte, csak Mike néven említsék.

Mike barátaival együtt látogatott el a Changthai Thappraya Szafari és Kalandparkba, ahol eredetileg csak a lövészetet akarta kipróbálni, de a barátai rávették az ugrásra is.

Olyan magasról kellett ugrani, hogy becsuktam a szemem, úgy terveztem, majd akkor nyitom ki, amikor visszalendülök. Akkor jöttem rá, hogy elszakadhatott a kötél, amikor a szemem kinyitva vizet láttam” – emlékezett. Lábát összekötötte a kötél maradéka, de így is sikerült szárazra úsznia, de megjegyezte: ha valaki úgy ugrott volna, hogy nem tud úszni, nagy bajba került volna.

A férfi szerint az ugrás árát visszakapta és orvosi költségeit is megtérítette a park.

Nithit Intim, a park alapítója megerősítette a baleset megtörténtének tényét, hozzátéve: először látott olyat, hogy az ugrásnál a kötél elszakadjon.

Elárulta azt is, azonnal megkérdezték a férfit, amikor partra került, hogy jól van-e, és mivel fájdalmakra panaszkodott, röntgenre vitték. Intim megmutatta a CNN-nek azt a papírt is, melyet ugrás előtt a férfi aláírt – ebben szerepel, hogy ha baleset történik, minden számlát áll a park, de nem fizetnek kártérítést.

Nyitókép: Pexels
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...