16.2 C
Budapest

Schadl-Völner-ügy: nyilatkoznak a végrehajtók a bűnösségükről

Dátum:

A Schadl-Völner korrupciós botrány négy érintettje már beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláson való részvétel jogáról. Ma további vádlottak – köztük végrehajtók – nyilatkoznak arról, hogy bűnösnek érzik-e magukat. A végrehajtói kar elnökére, Schadl Györgyre és a volt államtitkárra, Völner Pálra csak csütörtökön kerül sor.

Völner Pál hozzájárult, hogy képek készüljenek róla a tárgyaláson, Schadl györgy viszont nem / Fotó: Zsolnai Péter

Folytatódik a Schadl-Völner-ügy előkészítő ülése, amelyen most a két fő vádlott nem lesz jelen / Fotó: Zsolnai Péter

Az egész országot lázban tartó korrupciós ügy előkészítő ülése február 17-én kezdődött el a Fővárosi Törvényszéken. Ismert, az ügyészség az alábbiakat állapította meg: a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György 2018 májusát megelőzően korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkárával.

Az előkészítő ülés előző tárgyalási napja

Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt adott a politikusnak – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot –, hogy az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását felhasználja az elnök érdekeinek megfelelően.

Azért többek között, hogy azokat a jelölteket nevezzék ki önálló bírósági végrehajtónak, akik vállalták, hogy az irodájuk működéséből az őket illető osztalékot részben vagy teljes egészében odaadják Schadl Györgynek. Az ügyészség Schadlra 10 év, míg Völner Pálra 8 év börtönbüntetést kért, továbbá 200, illetve 25 millió forint megfizetését.

Völner Pál az ülésen hozzájárult, hogy fotók készüljenek róla a teremben, és így tett a harmadrendű vádlott, R. Róbert is. Schadl György viszont megtiltotta, hogy róla fényképet készüljön. Schadl vezető védője, Morvai Attila nem akarta az előkészítő ülés megtartását, arra hivatkozva, hogy nem kaptak meg minden bizonyítékot, iratot. A Völnert védő Papp Gábor viszont az ülés megtartása mellett volt.

Az ülésen a XXII. rendű vádlottat, a hivatali vesztegetésben bűnsegédnek tartott P. M.-et nyilatkoztatta először a bírónő, onnan haladt visszafelé a terheltek sorában. A férfi beismerte a bűnösségét, és bocsánatot is kért. Az ügyészség 4 év próbaidőt kért P. M.-re, aki a vádirat szerint az egyik fizető végrehajtót szervezte be Schadlnak. Érdekesség, hogy a férfi felesége a végrehajtói kar hivatalának a vezetője.

A nő elődje, P. Béla (XXI. rendű vádlott) is bűnösnek mondta magát hivatali visszaélésben. Hozzá hasonlóan tett a hivatali vesztegetéssel vádolt XIX. rendű vádlott B. László, aki Schadl túlépített nyaralója ügyében segített abban, hogy az ingatlannak kenőpénzért kiadják a használatba vételi engedélyt. Az a kormányhivatalnok, akit meg tudtak vesztegetni, az ügy XVI. rendű vádlottja is bűnösnek mondta magát.

Schadl neje és apja is az előző ülésen nyilatkozott arról, hogy miként látják a szerepüket az eljárásban, és ők nem ismerték el a bűnösségüket.

A Schadl és társai ügyében az előkészítő ülés második napja most kezdődik, miután mindenki elhelyezkedett a teremben. A bírónő újra figyelmezteti a sajtót, hogy olyan vádlottról nem készülhet fotó, aki ahhoz nem járult hozzá.

Cikksorozatunk

Az üggyel foglalkozó cikkeinkben bemutattuk a kenőpénzek útját, illetve, hogy Völner neje hogyan fakadt ki a zárolásokon és a Porsche elvitelén, valamint hogy a Schadl házaspár értékeit tartalmazó széf nem más, mint egy biztosítás, ahogy azt Schadl neje próbálta beadni a rokonoknak. Cikket közöltünk – hangfelvételeket mellékelve – arról, miként írták ki a végrehajtói helyekre a pályázatokat.

Olyan ügyek is terítékre kerültek, amelyek ugyan nem kapcsolódtak a végrehajtói munkához, de a vádlottak szerették volna azokat Völner segítségével elrendezni: például egy felnőttképzéssel foglalkozó iskola engedélyét. Bemutattuk azt is, hogy Schadl György miként intézte el kenőpénzzel, hogy a túlépített balatoni nyaralóját ne bontassák vissza, az ingatlant pedig használatba vehessék.

A nyomozás során számba vették azt is, hogy a végrehajtói kar elnöke és felesége 2016-2021 között hol és milyen ingatlanokat vettek, valamint – legfőképpen –, hogy mennyiért. Húsz ingatlanról van szó – köztük egy spanyolországi apartmanról –, amelyekre összesen mintegy 810 millió forintot költöttek.

A nyomozók szaktanácsadók segítségével megvizsgálták Schadl György és felesége vagyoni helyzetét is. A bankszámlák és a vagyonnyilatkozatok megvizsgálása nyomán a szakember megállapította, hogy a végrehajtói kar elnökének 2016-2021 között 1,61 milliárd forint volt az összbevétele, a neje pedig ebben az időszakban 402 millió forintra tett szert.

Megjegyeztük, amennyire meglepő, hogy – a nyomozati anyagok szerint – milyen részletesen végigvették Schadlék anyagi helyzetének alakulását, annyira különös, hogy alig törődtek a másik fontos vádlott-társ, a volt igazságügyi miniszterhelyettes, Völner Pál pénzügyeinek kimutatásával. A nyomozati anyagból ugyanis – másokkal ellentétben – kimaradt az egykori államtitkár bankszámláinak áttekintése. Az ő vonatkozásában csak a parlament honlapján fellelhető vagyonnyilatkozatok szerepelnek.

A beismerő nyilatkozatokkal kapcsolatos bírói döntést február 27-én hirdetik ki.

Fotó: Zsolnai Péter

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

 

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...