Szacsvay László: amíg élek, játszom

„Viccesen mondtam már valakinek: én nem bélyeget gyűjtök, hanem díjakat. Valójában az én lényem az nem olyan, aki erre számít. Pláne nem olyan, aki ki tudja hajtani, hogy megkapja. Mindenesetre örömmel tölt el és megtiszteltetés. Hogy jövök én ehhez? Ezek a gondolatok forognak az agyamban” – mondta a Páger Antal-színészdíjról a színművész, aki 1978-ban megkapta a Jászai Mari-díjat, 2001-ben érdemes művésznek, majd 2013-ban kiváló művésznek választották. Tavaly a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett. 2015-ben választották a Nemzet Színészévé. Arról, hogyan értesült az elismerésről, egy humoros történetet is megosztott:

„Amikor Vidnyánszky Attila annak idején felhívott, hogy én leszek a Nemzet Színésze, éppen aludtam délután. Arra ébredtem, hogy csöng a telefon, felvettem, és azt mondta: »Maga lett a Nemzet Színésze!« Azt válaszoltam neki: »Na, az kéne még, meg egy kis eső!« Azt sem tudtam, miről van szó, félálomban voltam. Így ért az értesítés” – idézte fel nevetve a színművész, akit – az emberi élet mulandósága okán – egyszerre tölt el büszkeséggel és némi félelemmel, hogy a legrangosabb kitüntetések birtokosa, köztük az előbbi elismerésé, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lehet.

Megérezte Haumann Péter halálát

Megemlékezett az elmúlt hónapban elhunyt pályatársáról, Haumann Péterről is. Mint elmondta, csaknem két évtizedet dolgozott együtt vele a Katona József Színházban, emblematikus előadásuk volt A mi osztályunk. Jó barátság fűzte a színészhez, akinek mintha megérezte volna a halálát.

„Elég régen beszéltünk telefonon. Hívtam, nem vette fel. Hívtam, nem vette fel. Hívtam, nem vette fel.

Egyszer csak, kutyasétáltatás közben mondta valaki: »Meghalt Haumann. Most mondta a rádió«.

Így tudtam meg. Akkor összeszorult a szívem, hogy nem véletlen akartam hívni, el akartam volna búcsúzni tőle” – osztotta meg a fájdalmas emléket Szacsvay László.

Úgy gondolja, az utolsó beszélgetés sem lett volna más, mint a régebbiek, hiszen mindig viccelődtek, régebben a nőkről, utóbbiakban betegségeikről beszélgettek, sztorikat osztottak meg egymással. „Velem így lehet beszélgetni. Ráérzéseim vannak. Meg talán a nézők és az emberek szeretetét sikerült kivívnom” – tette hozzá a színész.

Mi marad meg?

A Nemzet Színésze felelevenítette azt is, hogy Ádám Ottó osztályába járt, és a legendás rendező szerinte már az első órán megtanította a színészmesterséget egy gyakorlattal, amellyel a figyelem fontosságát hangsúlyozta. „Koncentráció, egymásra figyelés, egy kis memória, a többi kvalitás és szerencse kérdése” – summázta Ádám Ottó tanácsait Szacsvay László.

Azzal folytatta, hogy már több mint 50 évet végigdolgozott, és mindig volt munkája, színházi vagy filmes. Úgy tartja, a szerepet meg kell kapni ahhoz, hogy az ember bizonyítani tudja, hogy tehetséges. Büszke arra, hogy

A Nemzeti Színház vezető színésze volt fiatalon, majd kisebb feladatokat is kapott. De a kisebb szerepeknek is nagy volt a megbecsülése régen a színművész szerint. Úgy véli, hiába játszik el valaki sok főszerepet, nem biztos, hogy arra később emlékezni fognak.

„A színházi teljesítmények elmúlnak. Mi marad meg? A bakik, a hibák, a sztorik, amik szájhagyomány útján terjednek. Az sem biztos, hogy úgy volt, de ezek maradnak meg” – fogalmazott.

A legjobbakkal játszhatott együtt

A színészet krémjével” találkozhatott élete során Szacsvay László, aki 1971-ben szerződött a Nemzeti Színházhoz, és mások mellett egy színpadon állhatott Gobbi Hildával, Major Tamással, Kálmán Györggyel, Kállai Ferenccel, Agárdy Gáborral, Őze Lajossal és Tompa Sándorral. A filmforgatások alkalmával Bodrogi Gyulával, Csákányi Lászlóval, Voith Ágival és Balázs Samuval is találkozhatott.

A 70-es években sokat dolgozott Törőcsik Marival is, akivel a szolnoki vendégjátéka idején is színpadra állhatott.

A Színház- és Filmművészeti Főiskola megalapításának 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, még gimnazistaként Gábor Miklóst is láthatta, aki a Hamlet-monológot mondta el. „Belesült a szövegbe. Arra is emlékszem, hogy Balázs Péter a nézőtérről mint főiskolás segítette ki. Ezek sztorik ma már, de akkor mindenkiben elakadt a lélegzet, hogy Gábor Miklós elfelejtette a szöveget” – elevenítette fel a színművész.

A hibák sem kímélték

Persze, hibázni emberi dolog Szacsvay szerint. Vele is előfordult többször is. A hetvenes években Major Tamás rendezésében, Törőcsik Mari címszereplésével játszotta a Magyar Elektrát. A színész Orestest alakította, de

„Orestesnek van egy imája, ami dramaturgiai jellegű. Az első mondatra még ma is emlékszem, ami úgy szól: »Örök Mindenható Úristen!« Na, itt lement a roló. Van még egy oldal hátra, és ez egy dramaturgiai monológ, és ha azt nem mondja el az ember… Na, aznap este nem nagyon értették a Magyar Elektrát, mert nem hangzott el a monológ. Drága Schäffer Judit jelmezei voltak rajtunk. Szúrós ruhák voltak, alájuk sminkinget kellett venni. Ezt az inget mintha lavórból húztam volna ki, úgy átizzadtam egy pillanat alatt! – mondta Szacsvay László, aki az öltözőben már hibátlanul el tudta mondani az ominózus monológot. Az is előfordult vele, hogy a Katonába ült be megnézni egy előadást, majd onnan hazafelé jött rá arra, hogy azon az estén a Nemzetiben kellett volna színpadon állnia – igaz, egy egymondatos szerepről volt szó.

„A humor a legjobb gyógyszer”

A Páger Antal-színészdíj idei kitüntetettje szerint a humor a legjobb gyógyszer. „Egyrészt azért, mert nincs mellékhatása, másrészt sok mindenen túl tudja lendíteni az embert. Most nem adják ingyen, a humorért meg kell küzdeni. Úgyhogy ezen vagyok. Aztán valamikor sikerül, valamikor meg kevésbé” – mondta a művész, hozzátéve: amíg él, színházban szeretne játszani, hiszen „mi kellhet még?”

Szacsvay László még több színházi anekdotát megosztott az interjúban, amelyet a cikk alján hallgathat meg teljes terjedelmében!