15.2 C
Budapest

Szijjártó Péter: hogy veszi magának a bátorságot az amerikai külügy?

Dátum:

Szarajevóba látogatott a külgazdasági és külügyminiszter.

Felháborító, hogy az amerikai külügyminisztérium más országok belügyeivel foglalkozik, és mindenfajta egyoldalú értesülésekre hivatkozva jelentést ír külföldi államok emberi jogi és egyéb helyzetéről – húzta alá a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szarajevóban.

A tárcavezető a boszniai kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatóján az éves amerikai emberi jogi országjelentésekben Bosznia-Hercegovinával kapcsolatban taglalt aggályokat illetően azt közölte, hogy bár Elmedin Konakovic nem szorul a támogatására, mégis tiltakozásának kíván hangot adni az ügyben.

„Meg kell mondjam, én meg vagyok döbbenve, és

minden évben újra és újra megdöbbenek, hogy az amerikai külügyminisztérium veszi magának a bátorságot ahhoz, hogy más országokat minősítgessen,

és más országok belső kérdéseiről és helyzeteiről ilyen ex katedra kijelentéseket tegyen” – fogalmazott.

„Hogy jönnek ők ehhez? Én nem tudok arról, hogy Bosznia-Hercegovina külügyminisztériuma, és pláne az enyém jelentést írna más országok emberi jogi meg egyéb helyzetéről. Miért? Azért mert egyrészt nem dolgunk, másrészt semmi közünk hozzá” – tette hozzá.

„Felháborítónak és megdöbbentőnek tartom, hogy washingtoni bürokraták összeülnek, és mindenfajta egyoldalú értesülésekre hivatkozva, amelyeknek a finanszírozása sok esetben az Egyesült Államokból származik, tesznek ilyen kijelentéseket a mi országainkról.

Hát álljon már meg a menet”

– mondta.

„Azt, hogy Bosznia-Hercegovinában ki kormányozzon és hogyan, meg hogy elégedettek-e az emberek azzal, ami van, bízzuk azokra, akik itt élnek Bosznia-Hercegovinában. Azt meg, hogy Magyarországon mi a helyzet, Washingtonban bízzák nyugodtan a magyar emberekre (…) Kikérjük magunknak azt, hogy a magyar demokráciát, a magyar emberek demokratikus választáson kifejtett akaratát bárki megkérdőjelezze” – emelte ki.

Konakovic a sajtóhoz való hozzáállásával kapcsolatban megfogalmazott amerikai aggályokra reagálva úgy vélekedett, hogy karaktergyilkossági kísérletről van szó, és ő mindössze annyit szeretne, hogy az újságírók tisztességesen végezzék a dolgukat.

Az amerikai jelentésben egyebek mellett az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval, illetve a szólás- és a médiaszabadság korlátozásával kapcsolatos problémák szerepelnek.

Szijjártó Péter Milorad Dodik boszniai szerb vezetővel kapcsolatban leszögezte, hogy újraválasztották, és ezt Magyarország tiszteletben tartja, az pedig egyáltalán nem érdekes, hogy ő mit gondol róla, az számít egyedül, hogy a Bosznia-Hercegovinában élők hogyan ítélik meg. „Teljesen mindegy, hogy én mit gondolok Dodik elnök úrról, szerintem egyetlen dolog számít, hogy a Bosznia-Hercegovinában és főleg a Boszniai Szerb Köztársaságban élők mit gondolnak róla” – húzta alá.

„Ma a nemzetközi politikában a kölcsönös tisztelet nincsen jelen.

Egyes országok nagyon szívesen beszélnek bele más országok dolgaiba. Mi mindig azokkal a bosznia-hercegovinai vezetőkkel dolgozunk együtt, akiket itt megválasztanak.

Mi sose kérdőjelezzük meg az itteni választások eredményét, azokat tiszteletben tartjuk” – hangsúlyozta.

A Dodikkal való együttműködés szavai szerint „korrekt, tisztességes és a kölcsönös tiszteletre alapul”, ugyanakkor Bosznia-Hercegovina területi integritása „minden vitán felül áll”.

A miniszter végül arról számolt be, hogy a magyar kormány bosznia-hercegovinai gazdaságfejlesztési programja kölcsönösen előnyös, ebből az ottani termelők magyar mezőgazdasági eszközöket vásárolhatnak.

A programra 805 vállalkozás pályázott, és összesen 11,5 millió euró értékben írnak alá támogatási szerződéseket a napokban – tájékoztatott.

Nyitókép: MTI/EPA/Fehim Demir
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...