Szívszorító: két hét mesterséges kóma után ölelhette magához először újszülött babáját egy megfertőződött édesanya – VIDEÓ

Csodával határos módon épült fel az a kismama, aki úgy hozta világra gyermekét, hogy lélegeztetőgépen volt a súlyos koronavírus-fertőzés miatt. Yanira Sorianót szülése után még két hétig tartották mesterséges kómában, ám nemrég végre találkozhatott újszülött babájával – írja a HVG a BBC tudósítása alapján.

Yanira Sorianonál nyolc hónapos terhesként állapították meg a koronavírus-fertőzést. Férjével ellentétben Soriano rosszul viselte a betegséget, ezért beszállították a New York-i kórházba. A 36 éves nő állapota azonban olyannyira romlott, hogy nem sokkal később lélegeztetőgépre került, ezzel is segítve azt, hogy ő és kisbabája is elég oxigénhez juthasson. Soriano állapota azonban továbbra is kritikus maradt.

Orvosai, ezért úgy döntöttek, császármetszést végeznek a kismamán. Az életmentő beavatkozásra viszont úgy került sor, hogy Soriano mesterséges kómába került, így már nem volt eszméleténél, amikor negyedik gyermeke megszületett. A koraszülött csecsemő azonban egészségesen jött a világra, szervezetében – néhány ritkább esettel ellentétben – nem mutatták ki a fertőzést.

Yanira Soriano ezt követően még 11 napot volt mesterséges kómában. Orvosai sokáig attól tartottak, talán soha nem is láthatja újszülött kisfiát, Waltert. Csodával határos módon azonban a nő felépült a fertőzésből. Néhány nappal ezelőtt pedig kisbabájával együtt hagyhatta el a kórházat, miközben az őt ápoló orvosok és nővérek tapssal búcsúztatták őket.

New Yorkban, az USA egyik leginkább koronavírus által sújtott államában a legfrissebb adatok szerint már a 11 ezret is meghaladta a fertőzöttek száma. Az állami nyilvántartás szerint azok, akik lélegeztető gépre kerültek a fertőzés miatt, eddig mindössze 20 százalékuk épült fel és élte túl a fertőzést, írja az amerikai NDTV.

A videó itt érhető el!

Forrás: Blikk.hu