Áll a bál a Pentagon kiszivárgott katonai dokumentumai miatt
A védelmi tárca (Pentagon) után az amerikai igazságügyi minisztérium is vizsgálatot indított, hogy miként kerültek nyilvánosságra a védelmi minisztérium minősített,
Read moreA védelmi tárca (Pentagon) után az amerikai igazságügyi minisztérium is vizsgálatot indított, hogy miként kerültek nyilvánosságra a védelmi minisztérium minősített,
Read moreA kínai hadsereg szombaton háromnapos hadgyakorlatba kezdett a Tajvani-szorosban, a szigetországgal fennálló feszültségek közepette, miután a tajvani elnök, Caj Jing-ven
Read moreIlyen még nem volt, Donald Trumpnak ma leveszik az ujjlenyomatát, talán készítenek róla egy-egy fotót szemből és profilból, aztán egy
Read moreNew Yorkban fokozott biztonsági intézkedések vannak érvényben, mert a hatóságok kedden tüntetésekre számítanak a manhattani bíróság előtt. „Boszorkányüldözés” – írta
Read moreHszi Csin-ping kínai elnök az ország parlamentjében bejelentette, hogy országa „háborúra készül”. A megfogalmazás súlyos, ám az elmúlt időszakban több
Read moreKét rendőr testkameráján keresztül látjuk, ahogy átkutatják az épületet, majd az első emeleten rábukkannak az elkövetőre. Öt különböző boltból vásárolt
Read moreMiközben a katasztrófával egy nappal korábban sújtott Mississippi államban folytatódott a romok eltakarítása és a kutatás esetleges áldozatok, túlélők után,
Read moreMár nem először fordult elő, az erőművet lellították. Radioaktív vízszivárgás miatt leállították a Minneapolistól 56 kilométerre északnyugatra található Monticello atomerőművet
Read moreDavid Pressman reagált a magyar külgazdasági és külügyminiszter kritikáira. Ahogy arról a Frisshíreink portál is beszámolt, Szijjártó Péter szerdán felháborítónak
Read moreAz amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, 4,75 százalékról 5,00 százalékra, 2006 óta
Read more