frisshireink logo

Aranyosi Péter vallomása: „Bent voltam a kórházban, majdnem meghaltam” – videó

frizbi forgatas

Aranyosi Péter nem sokkal ezelőtt bejelentette, hogy visszavonul. Egészségügyi okok miatt hozta meg a drasztikus döntést. Egy hétfőn nyilvánosságra hozott podcastadásban pedig azt mesélte, hogy szeretne több időt fordítani a családjára, erre ébresztette rá a halálközeli élménye. A közkedvelt humorista nemrég jelentette be, jócskán visszavesz a fellépések számából, mivel az egészségi állapota már nem engedi […]

Két összetevője van a Fitch világgazdasági derűlátásának

két összetevője van a fitch világgazdasági derűlátásának

Az egyik kínai, a másik „gáz” forrásvidékű. A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő feljavította az idei világgazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését arra alapozva, hogy pozitív hatása van a kínai koronavírus-korlátozások feloldásának és az európai gázválság jelentős enyhülésének, valamint annak, hogy meglepően kiegyensúlyozott maradt az amerikai fogyasztói kereslet az Egyesült Államokban. A Fitch honlapjára felkerült friss előrejelzés szerint […]

Az ATV műsorvezetője elkapta a koronavírus eddigi legfertőzőbb változatát

az atv műsorvezetője elkapta a koronavírus eddigi legfertőzőbb változatát

Somos András éppen hazatért a szabadságról, a munkát mégsem tudja felvenni: kiderült, hogy az ATV műsorvezetője a koronavírus új, kiemelten fertőző altörzsét kapta el. Somos András saját Facebook-oldalán osztotta meg a hírt követőivel, hogy elkapta a koronavírust: Ahogy Emília jelezte ma reggel szerencsésen megérkeztünk a szabadságról. Tegnap estére belázasodtam. A tesztem pozitív. Így napokkal tolódik […]

Tombol az influenza, de a java még csak most jön

tombol az influenza, de a java még csak most jön

Egyre több a beteg Magyarországon, egy nemrégiben közzétett jelentés szerint februárban ötödével nőtt az orvosoknál jelentkezők száma, s a hónap első hetéhez képest az utolsó héten a betegek száma 71 százalékkal ugrott meg. Tombol az influenza, de folyamatosan emelkedik a koronavírussal megbetegedettek száma is. Járványkörképünk. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) légúti figyelőszolgálatában részt vevő orvosok […]

Itt a drámai fordulat? Egy friss jelentés állítja: kínai laboratóriumból szabadult el a koronavírus

itt a drámai fordulat? egy friss jelentés állítja: kínai laboratóriumból szabadult el a koronavírus

A Covid-19 világjárványt okozó vírus nagy valószínűséggel laboratóriumi szivárgásból, de nem egy fegyverprogram részeként keletkezett – derül ki az amerikai energiaügyi minisztérium 2021-es, frissített és titkosított tanulmányából, amelyet a Fehér Ház és magas rangú amerikai törvényhozók rendelkezésére bocsátottak. Az amerikai energiaügyi minisztérium megállapítása Avril Haines, a nemzeti hírszerzés igazgatójának irodája által készített dokumentum frissített változatában […]

Ez a döbbenetes ok is állhat a hirtelen szívhalál hátterében – megszólal a magyar háziorvos

ez a döbbenetes ok is állhat a hirtelen szívhalál hátterében megszólal a magyar háziorvos

A covid is okozhatja a tragédiát. Magyarországon több ember hal meg hirtelen szívhalálban, mint daganatos megbetegedésekben. Magyarországon a szív- és érrendszeri halálozások nagy része hirtelen szívmegállás (hirtelen szívhalál) miatt következik be, amely 20-25 000 ember halálát okozza évente. Ez akár napi 70 halálesetet is jelenthet. Pontosan emiatt nagyon fontos az, hogy tisztában legyünk azzal, hogyan […]

Kovács Kati a Covid miatt tavaly óta nem érez ízeket és szagokat

kovács kati a covid miatt tavaly óta nem érez ízeket és szagokat

Kovács Kati is elkapta tavaly a koronavírust, amit – hála a négy oltásának – hamar leküzdött, s csak egyetlen napig érezte magát kicsit rosszul. Az utóhatását viszont máig tapasztalja: azóta sem érzi az ízeket és a szagokat. – Magam vagyok a bizonyíték arra, hogy a védőoltás hatásos. Egy napig voltak enyhe tüneteim, gyengélkedtem kicsit, és […]

Komoly mellékhatást mutattak ki a Pfizer új koronavírus-vakcinájánál

komoly mellékhatást mutattak ki a pfizer új koronavírus vakcinájánál

Súlyos mellékhatást okozhat a Pfizer új vakcinája, megnövekedett az agyvérzés kockázata. Az Egyesült Államok járványügyi hivatala (CDC) közölte, hogy a Pfizer új, emlékeztető vakcinája 65 évnél idősebb személyeknél növeli az agyvérzés veszélyét. A CDC néhány hete közölte azt, hogy az új, harmadik oltásra használt, omikron variáns elleni, különösen hatásos Pfizer-vakcina megnövelheti a sztrók kockázatát az […]

Koronavírus: aggasztóan emelkedik a lélegeztetőgépre kerülők száma

koronavírus: aggasztóan emelkedik a lélegeztetőgépre kerülők száma

A lélegeztetőgépen lévők száma a négyszeresére ugrott. Az előző héten 1597 új fertőzöttet igazoltak (egy hete 2921-ről szót a jelentés, ezzel a járvány kezdete óta 2 190 334-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma – közölte a Koronavírus Sajtóközpont. Meghalt a múlt héten 32 (múlt héten 51 volt), többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma […]

Napi 9000 halálos áldozata lehet a koronavírusnak Kínában

napi 9000 halálos áldozata lehet a koronavírusnak kínában

Egy brit cég becslése, a kínai tartományokból származó adatok alapján. A kínai közlés mindössze napi néhány ezer új fertőzöttről szól. Az Egyesült Államok fontolóra veszi a nemzetközi forgalomban részt vevő repülőgépekről vett szennyvízminták vizsgálatát, hogy nyomon követhesse az új koronavírus-változatok felbukkanását. Egyes szakértők szerint ezzel hatékonyabban lehetne mérsékelni az új vírusvariánsoknak az USA-ba való bejutását, […]