15 C
Budapest

Társkeresőn hálózta be áldozatait egy szabolcsi házaspár: milliókat zsebeltek be tőlük

Dátum:

Hamis történetekkel összesen tizenöt millió forintot csalt ki gyanútlan áldozatokból az a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei házaspár, akik felregisztráltak egy internetes társkeresőre. A csalóknak a bíróság előtt kell felelniük csalás miatt.

Az asszony és férje tavaly júniustól sorra ismerkedtek meg férfiakkal az egyik társkereső oldalon, akiktől különféle mesékkel pénzt csaltak ki. A megalapozott gyanú szerint a pár bővelkedett kamu sztorikban: a 39 éves nő legtöbbször utazási és szervizköltségre, vagy be nem fizetett bírságokra hivatkozva kért pénzt, de olyan is volt, hogy külföldi fodrászvizsgára kellett neki több százezer forint. Miután a gyanútlan áldozatok a megadott bankszámlaszámra átutalták az összegeket, a nő eltűnt, a férje számlája pedig összesen tizenötmillió forinttal gyarapodott így – közölte a rendőrség.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. Kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói végül azonosították a párost, akik kezén tavaly november 2-án a kattant a bilincs.

A házkutatás során a nyomozók kétmillió forint értékben foglaltak le tárgyakat – többek között autót, elektronikai cikkeket, valamint ékszereket –, amiket a pár a bűncselekményekből szerzett pénzből vásárolt. A rendőrök a fürdőkád beépített szerelőnyílása mögé rejtve mobiltelefonokra is bukkantak.

l

Az újpesti nyomozók a házaspárt hétrendbeli csalás bűntette miatt hallgatták ki; a feleség tényfeltáró beismerő vallomást tett. Őrizetbe vették őket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat. A IV. kerületi rendőrök a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezték, az eljárás iratait vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek – írta a rendőrség a közleményében.

 

Fotó: Police.hu

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...