16.2 C
Budapest

Teljes sokk: csecsemőt és anyát gázolt el egy autós Sopronban – fotók a helyszínről

Dátum:

Gyalogátkelőhelyen gázolt a soproni sofőr.

Sopronban, a Csengery utcában közlekedett személygépkocsijával egy 64 éves férfi 2022. december 2-án 9 óra 30 perc körül. A Batsányi utca kereszteződéséhez érve balra kívánt kanyarodni, azonban nem biztosított áthaladási elsőbbséget a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen szabályosan haladó, a kisgyermekét babakocsiban toló 22 éves nőnek, és elütötte őket . A soproni asszony az eset során a földre esett, a babakocsi pedig – benne a 9 hónapos gyermekkel – felborult.

A balesetben az édesanya és gyermeke is megsérült, ezért őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. Az eset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a járművezetők figyelmét:

  • Közlekedésük során nagyon fontos, hogy mindig fokozott óvatossággal, a sebesség jelentős csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, a buszmegállókat, illetve azokat a helyeket, ahol gyalogosok jelenlétére számítani lehet.
  • Mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék a gépjárművet!
  • Próbáljanak meg szemkontaktust felvenni az úttesten átkelni szándékozó gyalogossal annak érdekében, hogy ne alakuljon ki balesetveszélyes helyzet!
  • A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van.
  • Ugyancsak elsőbbsége van – kijelölt gyalogos-átkelőhely hiányában is – az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad – írja a police.hu.

 

Fotó: Police.hu

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...