Tényleg hamarabb kezdhetett terjedni a koronavírus, mint eddig hittük

Norvég kutatók szerint mind Európában, mind a világon hamarabb elterjedhetett a vírus, mint hogy az első európai diagnózis megszületett volna.

Egy állapotos nő 2019 decemberi vérmintájából mutatták ki az Akershus Egyetemi Kórház kutatói a koronavírust: feltételezésük szerint a nő 2019 novemberében vagy december elején fertőződhetett meg a kórokozóval – írja a Euronews.

„Eredményeink megváltoztatják a koronavírus-járvány történetét Norvégiában és a világon egyaránt. 1500 terhes nő vérmintáján elvégzett tesztből négyet is találtunk, amely pozitív volt már azt megelőzően, hogy az első franciaországi esetet diagnosztizálták volna” – mondta Anne Eskild, az Akershus professzora és főorvosa.

Hivatalosan januáriak az első esetek

A kínai Vuhanban 2019 decemberében tüdőgyulladásszerű megbetegedések csoportját azonosították, majd 2020. január 12-én osztották meg a kínai hatóságok a gyorsan terjedő új koronavírus génszekvenciáját. A Eurosurveillance, a fertőző betegségek felügyeletével, járványtanával, megelőzésével és ellenőrzésével foglalkozó európai folyóirat szerint az első három európai esetet 2020. január 24-én erősítették meg Franciaországban, az érintettek tünetei pedig néhány nappal korábban jelentkeztek.

Valójában korábban kezdődhetett a járvány

Az már 2020 májusában kiderült, hogy egy másik francia beteg, akit 2019. december 27-én tüdőgyulladással kezeltek kórházban, pozitív volt, miután egy akkor vett kenetet elemeztek. Eskild professzor szerint a kutatásai azt mutatják, hogy

a vírus már jóval a franciaországi esetek előtt is jelen volt a kontinensen.

„A kórházunk vonzáskörzetébe olyan nők tartoznak, akik a világ minden tájáról érkeznek. Ebből az a következtetés vonható le, hogy mivel a mi fogadóterületünkön élő nők a világ minden tájáról származnak, a vírus már azelőtt is az egész világon elterjedhetett, hogy a kínaiak bejelentették volna a járványt” – vélekedett Eskild.

Kevés országnak van lehetősége ilyen vizsgálatra

A norvégiai terhesgondozás részeként minden állapotos nőtől vérmintát vesznek, hogy a nemi úton terjedő fertőzéseket ki tudják szűrni esetükben.

A mintákat névtelenül tárolják

a potenciális fertőző betegségek megfigyelése céljából, így azok a koronavírus skandináv országban való terjedésének eredetét vizsgáló kutatók rendelkezésére álltak.

„Valószínűleg kevés más ország van, amely hozzáférhet a lakossági szinten tárolt vérmintákhoz, ezért kevés, vagy egyáltalán nincs más retrospektív tanulmány” – magyarázta Eskild.

 

Nyitókép: MTI/EPA/Roman Pilipej
Forrás: Infostart.hu
Exit mobile version