Tévedésben élt India, nagy árat fizet érte

Fél évnyi felkészülés lehetőségét vesztette el India abban a hitben, hogy átfertőzöttsége és ennek révén az emberek védettsége igen magas. Manaus után újabb intő példa érkezett: a koronavírus esetén ritka a kivétel, a szabályt érdemes követni.

India télen azt hitte, győzött. A klíma, a gyermekkori védőoltások, a fiatal populáció lenne-e az oka? Valójában nem is keresték a magyarázatot, inkább boldogan hitték azt, természetes módon alakult ki országukban a nyájimmunitás. A döntéshozók, a média és még a tudományos élet is ezt sugallta. A legfatálisabb tévedés ma naponta ezrekben mérhető számban szed áldozatokat. Az a második hullám, amely most Indiát sújtja, bármely ország egészségügyi ellátórendszerét térdre kényszerítette volna. A világ legalulfinanszírozottabb rendszere nem is tudott megbirkózni vele, írja a The Guardian.

„Választások, vallási ünnepek és minden más úgy zajlott, mint annak előtte” – mondja Sujatha Rao, az indiai egészségügyi és családjóléti minisztérium volt titkára.

„Ez nagyon nagy hiba volt, most pedig nagyon drága, súlyos árat fizetünk ezért a mulasztásért”.

Adathiba, nem kivételes állapot

„Januárban félreértelmezték a helyzetet, azt gondoltuk, elértük a nyájimmunitást, és nem valószínű, hogy második hullám kialakul” – teszi hozzá K. Srinath Reddy, az Indiai Közegészségügyi Alapítvány elnöke. „India ünnepi üzemmódba kapcsolt. Pedig tudjuk: a vírus az emberekkel utazik és tömegekkel ünnepel”.

Bár időről időre hallani lehetett arról, fontos lenne továbbra is betartani a korlátozásokat, miközben mindenféle esemény megrendezése engedélyezetté vált, ezzel a kutya sem törődött. Igaz, már az első hullám ideje alatt is tévesen hihették, hogy olcsón úszták meg a járványt –

mostanra kiderült, hogy téves a feltételezés, miszerint a koronavírus mortalitása az indiai népességben jóval alacsonyabb, mint máshol.

A megbízhatatlan indiai adatok hitették el mindenkivel, hogy az ország kivételes, holott ez nincs így. Az indiaiak se különlegesek, nem érték el a nyájimmunitást, nem tudták februárra eltörölni a vírust.

Az emberek szívesen hitték ugyanakkor el ezt, hiszen a küszködő gazdaság számára jó hír volt, hogy minden visszatérhet a régi kerékvágásba. A tábori kórházakat lebontották, nem tartottak megbeszéléseket arról, mi lesz a teendő, ha visszatér a vírus. A tömegrendezvényeket és a vallási ünnepeket engedélyezték. Tirath Singh Rawat, annak az államnak a miniszterelnöke, ahol a Kumbh Mela nevű vallási ünnepet tartották, minél többeket bátorított, hogy vegyenek részt rajta. „Senkit sem fogunk megállítani a koronavírus nevében, mert biztosak vagyunk benne, hogy az Istenbe vetett hit legyőzi a vírustól való félelmet” – mondta. Az államban az elmúlt 25 napban 1800 százalékkal ugrott meg a regisztrált fertőzések száma.

Nem féltek, nem oltottak

Félelem nem volt, nem fordítottak hát gondot az oltási programra sem. Győzedelmes hangulatban senki sem érezte szükségét annak, hogy tömegeket immunizáljanak: mára kiderült, hogy nagyon tévesen. Delhiben már nincs hol elégetni a holtakat: csütörtökön csak ebben a városban 400 ember hunyt el a betegségben a hivatalos adatok szerint. A koronavírus áldozatainak hamvasztására kijelölt

krematóriumok nem tudnak több holttestet fogadni,

ezért újak építése vált szükségessé, írja a BBC.

Csütörtökön 379 257 új esetet és 3645 halottat jelentettek az országban: mind a két szám új rekord. Nem csoda, hogy ahogyan arról Sayyed Munir Kamruddin mumbai sírásó a Reutersnek beszámolt, ő és kollégái éjjel-nappal dolgoznak. Azt mondja, nem félnek: ez a munkájuk. „Nem tartok a koronavírustól, bátran dolgozom. Ez a munkám. Kiemeljük a testet a mentőautóból, és eltemetjük” – mondja.

India hivatalos adatai szerint az országban egymillió emberre 147,2 koronavírusos haláleset jut, míg Brazíliában és az USA-ban ez a szám 1800 és 1700. Szakértők szerint az indiai érték a valóságban a jelentettnek minimum tízszerese lehet. A helyzet annyira megrázó, hogy Tedrosz Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója is szívszaggatónak nevezte azt.

Távol van még a vége

„Az exponenciális növekedés, amelyet az esetszámokban láttunk, valóban megdöbbentő” – mondta Maria Van Kerkhove, az Egészségügyi Világszervezet koronavírussal kapcsolatos technikai vezetője egy hétfői sajtótájékoztatón. „Számos országban láttunk már hasonló terjedési pályát, de nem ilyen mértékűt, és az sehol sem volt olyan mértékű hatás és teher az egészségügyi ellátórendszerre, mint amit Indiában láttunk”.

A jelenség mögött az egészségügy felkészületlensége is ott van: semmiféle előkészület nem zajlott, sem oxigént nem tároltak, sem az egészségügyi dolgozókat nem képezték ki arra, hogy felkészültebben érjék őket az események. Emiatt sokan kongattak vészharangokat, de a mostanra kialakult helyzet még őket is meglepi. Ahogy az ABC News írja,

míg az előző hullám a városi középosztály számára láthatatlan maradt, mostanra közülük szedi igazán áldozatait.

Kiút pedig nemigen látszik. Ramanan Laxminarayan közgazdász és epidemiológus szerint ha a mostani ütemben zajlik az oltási kampány, két évbe telik, mire az ország leküzdheti azt a betegséget, mellyel szemben immunisnak hitte magát.

 

Nyitókép: MTI/AP/Radzsanis Kakade
Forrás: Infostart.hu
Exit mobile version