több százezer autót hív vissza a tesla

Több százezer autót hív vissza a Tesla

Már megint az önvezető rendszer rakoncátlankodik.

Amerikai hatóságok nyomására szoftverfrissítés idejére visszahívja teljes önvezető rendszerrel felszerelt 362 ezer autóját a Tesla.

A döntés azután született meg, hogy az Országos Autópálya Közlekedésbiztonsági Hivatal (National Highway Traffic Safety Administration – NHTSA) közölte, hogy a sofőrtámogató rendszer nem felel meg a közlekedésbiztonsági jogszabálynak és baleseteket okozhat.

A hatóság álláspontja szerint a szoftver megengedi, hogy az általa navigált jármű átlépje a sebességhatárt, valamint törvénytelen, illetve kiszámíthatatlan módon hajtson be kereszteződésekbe, megnövelve az ütközés kockázatát. A Tesla vitatja a közlekedésbiztonsági szervezet megállapításait, de közölte, hogy teljesíti a kérést.

Ugyanakkor a cég szerint nincs tudomás arról, hogy a visszahívás által érintett járművek esetében a kifogásolt hiányosság bármilyen sérüléshez, vagy halálesethez vezetett volna. A rendszert illetően összesen 18 alkalommal kértek garanciális intézkedést – áll a közleményben.

A texasi székhelyű autógyártó bejelentette, hogy önvezető szoftverrendszerét távoli eléréssel frissíti az érintett járművek esetében, amelyek 2016 és 2023 között gyártott modellek. Az amerikai közúti közlekedés biztonságáért felelős hivatal (NHTSA) több vizsgálatot folytat az elektromos autóiról ismert gyártó ellen annak önvezető technológiája miatt, állítólagos balesetek miatt.

 

Nyitókép: mbbirdy/Getty Images
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!
Exit mobile version