17.9 C
Budapest

„Tudtam, hogy Peti szervezete leáll” – A saját veséjével mentette meg egy anyuka a gyermeke életét

Dátum:

Alig egy éve kezdett el teniszezni Tóth Peti, a 13 éves balatoni tinédzser máris bezsebelte első csillogó érmeit. Peti egy vesebeteg fiú, akinek gyermekkorát a sport, életét édesanyja adta vissza. Princz Renáta gondolkodás nélkül legféltettebb kincsének adományozta bal veséjét, hogy az ágyhoz kötött, dialízissel eltöltött napok helyett Peti egy szabadabb utat járhasson.

Peti betegsége öt évvel ezelőtt derült ki, miután egy rutin védőnői szűrésen extra magas vérnyomást mértek nála. Édesanyját azonnal felhívták a rendelőből, hogy érdemes lenne további vizsgálatokat is elvégezni. Három hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy Renátának bárki is elhiggye, Peti nem „fehérköpeny szindrómában” szenved, nem azért magasak az értékei, mert az orvosokat látva elkezd stresszelni. Aztán felkerültek a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájára, ahol megállapították: egy genetikai probléma miatt Peti veséi előbb-utóbb felmondják a szolgálatot, a magas vérnyomás ezt jelzi előre.

– Általában tinikorban derül ki ez a fajta, genetikai eredetű betegség, amikor a hormonok elárasztják az érintett gyermek testét, a vese pedig nem tud megbirkózni vele. Szerencsére időben elkaptuk a problémát, volt felkészülési időnk. Petit nem kellett dializálni, gyógyszereket viszont kapott, majd várakoztunk. Lelkileg nagyon megterhelő volt az elkövetkezendő pár év, hiszen tudtam, hogy a gyermekem szervezete áll le, de nem tudok mit tenni ellene. Vagyis eleinte még ezt hittem – kezdte lapunknak Renáta, aki saját maga lett fia megmentője. Két évvel ezelőtt, 2020. januárjában ugyanis másodszor is életet adott Petinek, amikor egyik veséjét neki adományozta.

Renáta számára nem volt kérdés, hogy ő lesz fia vesedonorja

Renáta számára nem volt kérdés, hogy ő lesz fia vesedonorja

 

– Nem volt kérdés, amennyiben az előzetes vizsgálatokon megfelelő donornak bizonyulok, odaadom Petinek a vesémet. Amikor megtudtuk, hogy nincs akadálya a transzplantációnak, nagy kő esett le a szívünkről. A műtét előtt beszélgettünk Petivel, ő pedig csak annyit mondott: Eddig 50-50 százalékban voltam anya és apa, most 51 százalékban leszek anya.

Peti betegsége mindkét veséjét érinti. Az orvosok azt mondták, a veleszületett szervek lassan ugyan, de szívódnak fel. Ahhoz viszont még túl fiatal, hogy a beültetett vese élete végéig kitartson, a kérdés tehát most az, mennyi idő telik el a következő transzplantációig. A család azonban megtanult ezzel a tudattal együtt élni, s bár folyamatos kontroll vizsgálatokra járnak, nem rágódnak azon, mit hoz a jövő. Helyette egy boldog tinédzserkort akarnak biztosítani Petinek, aki felépülése után csatlakozott a Trappancs Egyesülethez, amely a szervátültetettek ifjúsági csoportja.

Peti visszakapta tinédzserkorát, a szuper csapat és a versenyek doppingolják /Fotó: Magyar Szervátültetettek Szövetsége

Peti visszakapta tinédzserkorát, a szuper csapat és a versenyek doppingolják /Fotó: Magyar Szervátültetettek Szövetsége

 

– Peti a vesebetegsége előtt lovagolt, de a doktorok tanácsára nem folytathatta a sportot. A kezelő orvosa ajánlására kezdett el teniszezni a Trappancs csapatában egy évvel ezelőtt. Szépen gyűlnek az érmek a szobájában, két hete harmadik helyezett lett egy teniszversenyen, most pedig az Európa Bajnokság selejtezőjére készül, szeretne kijutni az oxfordi versenyre, ahol a művese kezeltek és szervtranszplantáltak mérik össze tudásukat – mesélte az édesanya.

Rehabilitáció a sport

A szervátültetett gyerekek a betegség időszakában gyakran teljesen legyengülnek, a sikeres szervátültetés után néhány hónappal fokozatos és rendszeres mozgással tudják visszanyerni az erejüket.

– A szervkilökődés megakadályozása miatt immungyengítő gyógyszereket szednek, ezért a fertőző betegségekkel szemben is védtelenebbek. Az aktív sport bizonyítottan segít ebben is. A Trappancs Egyesület célja a szervátültetett ifjúság összefogása, sportolásának támogatása, és hogy a Magyar Szervátültetettek Szövetségének versenyrendszeréhez minél több sportolóval csatlakozhassunk – mondta lapunknak Feszt Tímea, a Trappancs Egyesület elnöke.

 

Fotó: Magyar Szervátültetettek Szövetsége

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

 

 

 

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...