8.5 C
Budapest

Tűztornádót filmeztek le a Nap felszínén – VIDEÓ

Dátum:

Három héten át kavargott az a forró plazmaörvény a Nap felszínén, ami 14 Föld magasságával nyúlt ki a felszínéből.

Egy argentin asztrofotós nemrég lenyűgöző képet készített a Napról: megörökítette a felszínéből kiemelkedő, majd oda visszahulló plazmát. Az egész úgy nézett ki, mint egy hatalmas gravitációs vízesés. Most egy másik felvétel is előkerült a csillagunkról, amit a NASA Solar Dynamics Observatory űrszondája is megörökített, és ami talán még érdekesebb.

A szerkezet a NASA közlése szerint egy tornádót kapott lencsevégre az égitest északi pólusa közelében. A számítások szerint a forrásban lévő plazma magassága nagyjából akkora volt, mintha a Földet tizennégyszer tennék egymásra. Vagyis ez lehetett az eddigi legnagyobb tornádó a Naprendszerben.

Ahogy az Interesting Engineering is írja: míg a Földön a tornádókat a szél, a Napon a mágneses mezők alakítják. A csillag forró, töltött részecskékből, valamint forró gázból és plazmából áll. Ahogy ezek egymás körül mozognak, mágneses mezőket hoznak létre, amelyekből spirál képződik, végül pedig hatalmas plazmafelhőket lő ki a világűr felé.

A most rögzített esemény nagyjából három héten át tartott, mielőtt összeomlott volna. A SpaceWeather szerint a forgó anyag március 14-én kezdett tágulni, és március 18-án robbant fel.

Szerencsére a jelenségről videó is készült. Andrew McCarthy asztrofotós a Twitteren osztotta meg a saját felvételét, amit már több mint 1 millió alkalommal láttak. Mint írta, a tornádóból akkora plazmadarabok hullottak vissza az égitest felszínére, mint a Hold.

Egy másik amatőr csillagász, Apollo Lasky a NASA űrszondája által rögzített képeket fűzte össze videóvá.

A Nap jelenleg a 11 éves ciklusa csúcsán van, így az aktivitása továbbra is erősödőben van. Az ilyen jelenségek azonban ártalmatlanok a bolygóra.

A Nap jelenleg a 11 éves ciklusa csúcsán van, így az aktivitása továbbra is erősödőben van. Az ilyen jelenségek azonban ártalmatlanok a bolygóra.

(Kiemelt kép: NASA / Solar Dynamics Observatory)

Forrás: hvg / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...