Vakcinaútlevelet sürget Putyin az oroszoknak

Az orosz elnök szeretné elérni, hogy a védőoltás megszerzése után honfitársai ismét tudjanak külföldre utazni. Közben már máshol is gőzerővel folyik az ehhez kapcsolódó alkalmazások fejlesztése.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint meg kell vizsgálni az orosz állampolgároknak kiadandó vakcinaútlevelek lehetőségét, és el kell érni, hogy ezeket nemzetközileg elismerjék, annak érdekében, hogy az oroszok ismét tudjanak utazni. Az elnök utasítását a Kreml hivatalos oldala tette közzé.

Eszerint “a kormánynak meg kell vizsgálnia, hogy igazolást adjon ki azoknak a személyeknek, akiket beoltottak az új típusú koronavírus elleni orosz vakcinával. Emellett törekedni kell az igazolások nemzetközi elismertetésére, hogy az állampolgárok ki- és be tudjanak lépni az Orosz Föderáció területére”.

A dokumentum szerint Putyin január 20-ig vár választ a kérdésre.

Az oroszok már január 2-án elkezdték kiadni a koronavírus-védőoltásról szóló igazolásokat. Ezeket az ottani kormányablakon keresztül lehet megkapni.

Putyin először december 17-i, szokásos éves sajtótájékoztatóján vetette fel, hogy nemzetközi igazolásokat kellene adni azoknak, akik megkapták a vakcinát.

A Newsru független orosz portál megemlítette, hogy Izrael január 17-től tervezi a “zöld útlevelek” kiadását. Izraelben olyan gyorsan folyik az oltási program, hogy napokkal ezelőtt már a lakosság 13 százalékát beoltották, miközben a világátlag 0,1 százalék körül járt. A program tempója miatt viszont kezdenek kifogyni a vakcinából.

A vakcinaútlevél várhatóan egy mobilalkalmazás lesz, amivel annak birtokosa külföldre utazhat.

Ha “pirosnak” számító országból is tér haza, nem kell majd karanténba vonulnia. Akkor sem kell izolálnia magát, ha koronavírus-fertőzöttel kerül kapcsolatba.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azonban tavaly áprilisban óva intette a tagországokat attól, hogy immunitás-útleveleket adjanak ki. Birtokosaik ugyanis azt hihetik, hogy védettséget élveznek és így elkezdik majd figyelmen kívül hagyni az ajánlásokat, ami a koronavírus továbbterjedéséhez vezethet – szólt az érvelés.

A WHO emellett megjegyezte, hogy a védettséget biztosító antitestek meglétét bizonyító tesztek pontosságát és megbízhatóságát is ellenőrizni kell.

A technológiai fejlettségére büszke Nagy-Britanniában Michael Gove kabinetminiszter december elején cáfolta azt az ötletet, hogy vakcinaútleveleket vezetnének be. Nem sokkal előtte egy minisztertársa ugyanis valószínűnek tartotta, hogy a vendéglátóhelyek ilyen igazolás birtokában fogják beengedni a vendégeket.

A CNN közben megemlítette a Common Pass nevű alkalmazást, amelyet egy genfi székhelyű nonprofit szervezet hozott létre a Világgazdasági Fórum, valamint a Cathay Pacific, a JetBlue, a Lufthansa, a Swiss, a United Airlines és Virgin Airlines légicégek partnersége mellett. A programhoz csatlakozott “többszáz amerikai egészségügyi szolgálat is”.

Az alkalmazásba feltölthető a védőoltásról szóló igazolás, majd a program egy olyan QR-kódot generál, amit be lehet mutatni a hatóságoknál, anélkül, hogy azok a személyes információhoz is hozzáférnének.

Más cégek közben a világnak azokra a lakosaira gondolnak, akiknek még mindig nincs okostelefonjuk. Számukra egy úgynevezett okoskártyát dolgoznak ki. Az app és a kártya azt is mutatja majd, hogy melyik vakcinát kapta meg az adott személy és a helyi hatóságok döntése lesz, hogy ez alapján engedélyezik-e belépését az adott országba.

Nyitókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök (k) kesztyűjét segít levenni egy szakember, miután az államfő meglátogatta azokat a pácienseket, akiket koronavírus-fertőzés gyanújával megfigyelés alatt tartanak egy moszkvai kórházban 2020. március 24-én. MTI/EPA/Szputnyik pool/Alekszej Druzsinyin

Kapcsolódó hang

Vakcinaútlevelet sürget Putyin az oroszoknak

A hang itt érhető el!

Forrás: Infostart.hu