világörökségi értékek is odaveszhetnek a háborúban

Világörökségi értékek is odaveszhetnek a háborúban

Már eddig is tucatnyi templomot, múzeumot és történelmi emlékhelyet ért támadás Ukrajnában az UNESCO szerint.

Csernyihivért aggódnak most a leginkább az ENSZ kulturális ügynökségének képviselői: az UNESCO már a múlt hónapban közölte, hogy az orosz invázió fényében megerősítette az Ukrajna veszélyeztetett kulturális örökségére vonatkozó védelmi intézkedéseket, például a „kék pajzs” embléma használatát a kulturális helyszínek és műemlékek megjelölésére, írja a Reuters.

„Nagyon aggódunk mind a humanitárius, mind a kulturális örökségi helyzet miatt. Az emberiség öröksége veszélyben van Ukrajnában” – mondta Ernesto Ottone, az UNESCO kulturális főigazgató-helyettese egy sajtótájékoztatón.

Az UNESCO első, részben vagy teljesen listáján a teljesen vagy részben megrongálódott helyszínek közül 29 vallási emlékhely, 16 történelmi épület, négy múzeum és négy műemlék szerepelt.

Audrey Azoulay, az UNESCO vezetője március elején levélben emlékeztette Szergej Lavrov orosz külügyminisztert, hogy Oroszország aláírta a kulturális örökség háború idején történő védelméről szóló egyezményt. A megkeresésre először hiába vártak orosz választ, majd később Oroszország azt közölte velük, tisztában van kötelezettségeivel és elkötelezett azok irányába.

Az e heti tárgyalásokon Moszkva kilátásba helyezte, hogy a bizalom kiépítése érdekében csökkenteni fogja a főváros, Kijev és a közeli Csernyihiv város közelében folytatott offenzívákat. Kijev és szövetségesei szerint Oroszország ugyanakkor nem jószolgálati gesztusként, hanem átcsoportosítás céljából vonja ki csapatait ezekről a területekről, mert súlyos veszteségeket szenvedtek.

Nyitókép: Pexels
Forrás: Infostart.hu / Karantén.com
Karanten.com, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!
Exit mobile version