15.9 C
Budapest

Vujity Tvrtko újabb hihetetlen története: az őserdő közepén bukkant rá egy elfeledett magyarra – videó

Dátum:

Vujity Tvrtko váratlan helyen, Hawaii egyik szigetén találkozott egy olyan magyarral, aki sohasem élt az ország határain belül, de még csak az amerikai állam területén kívül sem.

Legfrissebb YouTube-videójában Vujity Tvrtko Hawaii természeti csodáit mutatja be, és a bemutatója keretei között megismerhetjük a magyar kivándorlók gyermekét, Józsika Joseph Kekedit, vagyis Kékedi Józsefet is. A férfi egy őserdő közepén született egy Alohilani nevű farmon és annak ellenére, hogy iskolában sohasem tanulta, mégis nagyon szépen beszéli a magyar nyelvet, amit szüleitől sajátított el.

Józsika óvodás kora óta a kókuszpálmák szerelmese. Már pici korában is műanyag motoros fűrésszel játszott. Hiába volt jó tanuló, ő kókuszpálma-favágó szeretett volna lenni, és az is lett – meséli Tvrtko az elfeledett magyarról.

Ahhoz, hogy valaki az említett munkát űzze, kiemelkedően jó fizikai erőnlétre és koncentrációra van szüksége, hiszen a munkát a magasban végzik, ami épp ezért kiemelten veszélyes is.

Azonban Józsika a munkájában kiemelkedő, ezért nagyon sokan keresik meg őt különböző feladatokkal, valamint természeti katasztrófák esetén a hatóságok is gyakran kérik a segítségét. Ráadásul a fizetség sem rossz, ugyanis egy-egy kókuszpálmáért 100 dollárt (37 ezer forintot) kér el. Bónuszként pedig a rajta lévő kókuszokat is megkapja.

De a férfinek nem ez az egyetlen munkája: Józsika vett magának egy lávamezőt is, amin a kitisztás után ananászt kezdett el termelni. Ez szintén kockázatos vállalás, hiszen a sziget lávazónáiban akármikor elvihet mindent a vulkán, ezért semmilyen biztosítás nincs az itt lévő telkeken és házakon.

A videóból az is kiderül, hogy a férfi bár sohasem élt Magyarországon, de látogatást már tett hazánkban, amikor is megbizonyosodott arról, hogy tényleg a magyar nők a legszebbek. Józsika azt is elárulta, szívesen kipróbálná a budapesti életet, illetve amikor megkérdezik, ő mindig magyarnak, illetve hawaii magyarnak tartja magát, politikával viszont egyáltalán nem foglalkozik.

Fotó: Blikk

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...