Az utolsó pillanatban lefújták a SpaceX űrrakétájának indítását

Dátum:

securiton728x100

Legalább 48 órát halasztják a tesztrepülést, amit így legjobb esetben szerdán hajthatnak végre a Starship űrhajóval és a Super Heavy hordozórakétával.

Leállította a SpaceX a valaha épített legerősebb és legnagyobb űrrakétának, a Starshipnek és hordozórakétáinak hétfői kilövését – írja a BBC.

A SpaceX közleménye szerint a rakéta első fokozatánál – azaz ami először leválik a repülés során – léptek fel problémák a nyomáskiegyenlítő rendszerben.

A tervek arról szóltak, hogy az első, hétfői tesztrepülése során a Starship nem áll orbitális pályára a Föld körül, de megkerüli a bolygó nagy részét. A repülés során legfeljebb 234 kilométer magasba emelkedne a jármű, és a kilövés után 90 perccel Hawaii partjainál csapódna az óceánba.

8 perccel az indítás előtt azonban azt közölték, hogy elmarad, és csak egy úgynevezett tankolási tesztet hajtanak végre, hogy minél több adatot tudjanak gyűjteni a későbbi, tényleges indítási folyamathoz. A visszaszámlálás végül 40 másodpercnél állt meg végleg.

A Starshipet Elon Musk cége hosszabb űrutazásokra tervezte, a Holdra és a Marsra is ezzel akarnak embert vinni.

Elon Musk a Twitteren azt írta, hogy konkrétan az egyik nyomáscsökkentő szelep fagyott be. Musk hozzátette: rengeteget tanultak az esetből, azonban most le fogják engedni a rakéta üzemanyagát.

Az új indítási időpontot egyelőre nem közölte a SpaceX, de állítólag leghamarabb 48 órával később, szerdán, április 19-én történhet meg.

Forrás, fotó: hvg / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...
Exit mobile version