Így figyelte meg a rendőrség az Orbán Viktor ellen szervezkedőket a Facebookon – És még kiket? – Ezekben a jelentésekben szerepel a válasz – exkluzív

Dátum:

Facebook-csoportokat, köztük zártakat is megfigyeltek a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a lapunk birtokába került 2015-ös jelentések szerint. Nyílt információkat gyűjtöttek, ami nem bűncselekmény, de jelzi, hogy milyen szintű megfigyelésre volt szükség valami okból abban az évben. És van talán még most is. A jelentések kapcsán a rendőrség válasza szűkszavú, de elég egyértelműnek tűnik. Úgy tűnik, a rendőrség a feladatából adódóan meglehetősen komolyan vett több, kormányellenes közösségi csoportot is, hogy biztos legyen: veszélytelenek. De különböző tüntetések, rendezvények előtt is végeztek nyilvános felderítést, vélhetően kockázatelemzés céljából. Általában nem találtak olyasmit, ami közbeavatkozásra adott volna okot.

OSINT, úgynevezett nyílt forrású információgyűjtéseket végeztek a kiemelt bűnügyi szervezet Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Csúcstechnológiai Bűnözés Elleni Osztályának munkatársai a Facebookon kormányellenes, illetve Orbán Viktor miniszterelnököt kritizáló bejegyzések megvizsgálására és elemzésére – derül ki a hozzánk eljuttatott rendőrségi anyagokból. Ezt a munkát aztán a nyomozók kiegészítették rendőrségi rendszerekből kinyerhető adatokkal, és jelentést készítettek a megállapításaikról.

Persze rögtön felmerült bennünk a kérdés, hogy vajon valódiak-e ezek a jelentések, tehát megkérdeztük a rendőrséget, hogy az NNI ilyen és ilyen számú jelentései, különböző facebookos megfigyelései miért voltak szükségesek, milyen ügyhöz készültek? Milyen bűncselekmény gyanúja merült fel? A megfigyelésekből lettek-e büntetőeljárások? Miért volt szükség arra, hogy a jelentéseket minden esetben felterjesszék?

A rendőrség egyetlen mondatból álló, mégis sokatmondó választ küldött:

Az Ön által kérdezett információk nem nyilvánosak.

Így esett többek között a hálójukba az a magánszemély is, aki „tagja a „42” Facebook közösségnek, továbbá két, a miniszterelnököt bíráló csoportnak. (Ezennel felmondok Orbán Viktornak!, Szégyellem, hogy Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke.)” – írta a jelentést készítő alezredes. Megjegyezte még azt is, hogy az illető „a Facebook oldalát hír- és videó megosztásra, valamint az ismerősökkel való kapcsolattartásra használja.” Sőt van egy több ezer kedvelővel rendelkező oldala is, ahol „politikai döntéseket bíráló hozzászólásokat jelentet meg, továbbá a „42” közösséggel kapcsolatos híreket oszt meg.”

A jelentésben a férfi Facebook-oldalának egyik követőjét, egy nőt is megemlít a nyomozó, mivel ő is tagja a „42” közösségnek, a miniszterelnök lemondatásáért létrehozott Facebook-csoportoknak (Egymillióan Orbán Viktor lemondásáért, Ezennel felmondok Orbán Viktornak!), illetve több demokrata csoportnak.

Felhívások demonstrációkra

Monitorozás alá vették Szabó Gábor „Tuareg” Facebook-oldalát is, amelyen 2015 augusztusában megjelent egy felhívás arra, hogy a „menekülteket csürhének beállítani akaró”, akkori józsefvárosi polgármester, Kocsis Máté ellen szervezett tüntetésen minél többen vegyenek részt. A demonstrációt kitalálója, a Nincs Alku Párt másik, ugyanarra a napra meghirdetett, egyéves születésnapot ünneplő eseményét is kielemezte a nyomozó, számba véve, hogy hány tüntetőre lehet majd számítani.

Egy további jelentés két készítője a szerb határon létesítendő műszaki határzárral, valamint az illegális migrációval kapcsolatosan monitoringtevékenységet végzett. Megállapították, hogy közbiztonságilag vagy bűnügyileg releváns, azonnali intézkedést igénylő körülményt nem tapasztaltak. Ehhez 17 szervezet honlapját és/vagy Facebook-oldalát nézték át.

Köztük a BalRad, a MigSzol csoport, a Menedék, A Város Mindenkié, a Negyvenkettő, a Demokratikus Koalíció, Gyurcsány Ferenc, a TASZ, a 168 óra, a Magyar Helsinki Bizottság, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI), a Háttér Társaság, az Amnesty International Magyarország, a Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport, a Társadalmi Emlékezet, illetve az Elfogadás és Aktivitás oldalait.

Külön kitértek a jelentés készítői arra, hogy az OKPécs.hu weboldal beszámolt arról, hogy a menekülteket segítő civilek egy beszélgetésre, kapcsolatfelvételre hívják a menekülttábor ellen tüntetőket, a pécsi vasútállomásra. Továbbá, hogy a Facebookon „Elbontjuk a falakat!” néven eseményt szerveztek. Mindazon által „Az ellenőrzött oldalakon található bejegyzésekben és hozzászólásokban bűnügyileg releváns, azonnalos intézkedést igénylő információ nem merült fel” – állapították meg.

Szélsőjobb felkészül

Az ideiglenes határzárral kapcsolatban jelentést írtak az NNI-sek arról is 2015. augusztus 10-én, hogy a fővárosi Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom másnap transzparenst fog kifeszíteni Budapest valamely frekventált részén. Egy másik szélsőjobboldali szervezet, a Hunyadi Önkéntes Készenléti Határvadász Zászlóalj tagjai közötti zárt chatbeszélgetéseikben felvetették, hogy a jobboldali csoportosulásoknak együtt kellene fellépniük az ellen, hogy őrizetlenek a határok. Akadt, aki fegyverek beszerzésére is célzott.

A jelentés készítője nem hagyta ki a szurkolói csoportok oldalainak ellenőrzését sem, és arra jutott, hogy közbiztonságilag releváns adatot nem talált. A górcső alá vettek között volt például az Ulrtas Liberi, a Hungarian Ultra, a Fradi Mob, a Hun Mob, a Hungary Ultras, az United Ultras, az Ultras Fans Mobs, a Mindenhol csak a lila vagy a Carpathian Brigade. A különböző migránsellenes szervezkedésekről, tüntetésekről átfogó ismertetések készültek, azon belül egyes szervezőkről vagy résztvevőkről külön jelentéseket állítottak össze.

Így arról a férfiról, aki a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által létrehozott „Védjük meg Budapestet” Facebook-esemény oldalán arra kérdezett rá a bejegyzésében, hogy valaki tud-e biztosítani Kalasnyikovot a számára. Továbbá azoknak is nagyobb figyelmet szenteltek a rendőrök, akik részvételi szándékukat jelezték migránsok megfélemlítését tervező akciókhoz.

Az általános ügyiratszámú jelentések elkészítésében – azok tartalma alapján – semmi törvénytelen nem volt. Inkább azt mutatják, hogy a rendőrök milyen széles spektrumban monitoroztak mindent.

Fotó: Sshutterstock

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...
Exit mobile version