Inkább emberek nevelte, úgynevezett vérvarjú.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén is figyelmeztetett, hogy lakott területen a varjúfélék, különösen a dolmányos varjak április végétől induló, és akár június közepéig tartó fiókareptetésekor számíthatunk madártámadásokra. Ilyenkor iszonyú ricsajt csapnak, mintha veszekednének velünk a közeli fákról, és a fejünk felé repülve próbálnak elijeszteni.
Az utóbbi időben a települési varjúpopulációk sokasodásával több járókelőnek lehet ilyen élménye, egyesek csak nevetnek a perlekedő, fenyegető madarakon, másokban viszont komoly ijedtséget keltenek. A baj abból származhat, ha a pánikszerűen menekülő ember elesik, lelép az úttestre stb. – a madárnak nem célja, hogy sérülést okozzon, csupán távozásra akar bírni.
Egy közelmúltban történt eset az országos média figyelmét is felkeltette – emlékeztet a 24.hu. Egy XV. kerületi óvodába két mentőegységet is riasztottak varjútámadás miatt, kórházba senkit nem szállítottak, ám a helyszínen hat gyereket és egy felnőttet kellett ellátni. Az eset kapcsán a lap megkereste Orbán Zoltánt, az MME szóvivőjét, hogy mivel magyarázható a szokatlanul vad viselkedés.
Válasza azonban egészen más megvilágításba helyezi a történetet: „A rendelkezésre álló információk alapján
felmerülhet, hogy itt nem fiókavédelemről van szó, hanem ember által nevelt, agresszív »vérvarjú« áll a háttérben.”
A konkrét eset tudományos igényű feltárása lehetetlen, ám a jelenség egyszerre érdekes és aggasztó, jegyezi meg a 24.hu hozzátéve: maga a vérvarjú szó a média alkotása, tavaly egy újlipótvárosi támadássorozat alkalmával született, és ha kicsit szenzációhajhásznak is tűnik, remekül szemlélteti a különbséget a rendszerint ártalmatlan, teljesen természetes fiókavédő, és a szóban forgó abnormális viselkedés között.
Megesik, hogy emberek árvának gondolt varjúfiókákat magukhoz vesznek és felnevelnek. Csakhogy egy vadállat attól még vadállat marad. A fiatal állatok nagyon agresszíven tudják követelni az élelmet a szülőktől, a gondozó embertől. A szakember megjegyzi, Hitchcock kultikus filmjében ezt használták ki a madártámadások eljátszására.
Az otthon nevelt varjak természetes viselkedésüknél fogva rendkívül „pofátlanok”: mindent ellopnak, felborogatnak, terrorizálják a családtagokat. Képtelenség velük együtt élni, így a történet vége általában az, hogy örök érvénnyel kinyitják nekik az ablakot. Az ilyen madarak az emberektől odakint sem tartanak, és továbbra is élelmet követelnek tőlük a varjú létükből fakadó vehemenciával, ami rendkívül ijesztő. Sőt:
„Egyes varjaknak megtetszhet, hogy pánikszerűen menekülnek előlük az emberek, ilyenkor unalmukban, szórakozásként, szinte vadászva ránk, ijesztgethetnek bennünket.
Még nagyobb baj, hogy egy-egy ilyen madártól a többiek is eltanulhatják a természetellenes viselkedést”
– emeli ki a madarász szakember.
És miből gondolhatjuk, hogy az újpalotai óvodában ilyesmiről lehet szó? Onnan, hogy a két támadásforma erősen eltér egymástól. A fiókáit féltő madár inkább szemből támad, jól látható módon, megadva a menekülés lehetőségét. Nagydarab, dominánsnak tetsző emberekre csap le, elsősorban férfiakra, mert őket tekinti fő veszélyforrásnak.
Ezzel szemben a „vérvarjú” általában hátulról érkezik, a fejet és a nyak környékét célozza: teszi ezt ugye szórakozásból, hogy minél nagyobb riadalmat okozzon, illetve mint említettük, ez az élelem kikövetelésének is a módja „varjúnyelven”. És ami a lényeg, ez a viselkedés inkább a kisebb, gyengébb célpontokra, gyerekekre, nőkre, idősekre irányul.
