Őrizetbe vettek egy embert a miniszterelnökségen is: újabb részletek derültek ki a többmilliárdos korrupciós botrányról

Őrizetbe vettek egy embert a Miniszterelnökségen is: újabb részletek derültek ki a többmilliárdos korrupciós botrányról

Újabb részleteket közölt a Központi Nyomozó Főügyészség a hivatali vesztegetés botrányról. Az ügy a Kormányinfón is szóba került, ott derült ki: a Miniszterelnökség egy osztályvezetője is érintett az ügyben, ezt Gulyás Gergely közölte.

A Pénzügyminisztérium közleménye alapján, hogy A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt őrizetbe vette a Pénzügyminisztérium három pályázatkezelő munkatársát. Abban még, sok részletet nem közöltek, csak annyi derült ki, hogy a vizsgálat időtartamára a Pénzügyminisztérium felfüggeszti az érintett dolgozók munkaviszonyát.

Most újabb részleteket közölt az a Központi Nyomozó Főügyészség az ügyről: 18 embert hallgattak ki az ügyben; a gyanú szerint az elkövetők vesztegetéssel részben az állami költségvetésből, részben európai uniós forrásból finanszírozott pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket.

Mint írják, 2022. április 20-án a Központi Nyomozó Főügyészség egy időben, több helyszínen hajtott végre összehangolt eljárási cselekményeket. Az ügyészség által szervezett bűnügyi akcióban – a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint a Készenléti Rendőrség több egységének bevonásával – közel 150 ügyész és rendőr vett részt.

10 milliárd támogatást igényeltek

A megalapozott gyanú lényege szerint az elkövetők vesztegetések útján részben a magyar állami költségvetésből, részben európai uniós támogatásból finanszírozott – és a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében kiírt – pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket. A benyújtott kérelmekkel igényelt támogatás összértéke mintegy tíz milliárd forint.

A Központi Nyomozó Főügyészség több mint huszonöt helyszínen végzett kutatást, ahol lefoglalással és zár alá vétellel nagy összegű vagyon biztosítása történt meg. Az eljárási cselekményeken az ügyészség hivatalos személyektől több mint kétszáz millió forint készpénzt, megközelítőleg hatvan millió forint összegben értékpapírt és egy – készpénzért vásárolt – negyven millió forint értékű autót foglalt le, valamint több ingatlan zár alá vételét rendelte el.

Egy fióknyi készpénz / Fotó: Központi Nyomozó Főügyészség

A Központi Nyomozó Főügyészség az ügyben tizenegy gazdasági társasággal szemben megindította a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőeljárást.

Az eljárásban tizennyolc személyt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség, hét gyanúsított őrizetét rendelte el és közülük hat személy letartóztatásának elrendelését indítványozza. A kényszerintézkedések elrendeléséről holnap dönt a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája.

 

A Miniszterelnökség egy osztályvezetője is érintett az ügyben

Gulyás Gergelyt a Kormányinfón megkérdezték, mit tud az ügyről. Azt válaszolta, hogy A gyanúsítást pontosan nem ismeri, de tájékoztatást kapott arról, hogy a legmagasabb rangban egy főosztályvezető van.

– Ismereteim szerint kisebb csalásokról van szó, de a korrupció ellen mindenképp küzdeni kell – mondta Gulyás. Elmondta, a pályázatokkal kapcsolatosan meghozott elsőfokú döntésekkel szembeni felülvizsgálat a Miniszterelnökségen van, és a Miniszterelnökség egy osztályvezetője is érintett az ügyben, ezért kapott róla tájékoztatást tegnap.

Egy másik kérdésre válaszolva később Gulyás azt mondta, hogy a gyanú szerint a pályázatok elbírálásánál azt ígérték, hogy elintézik az eredményes pályázatot, vagy éppen a felülvizsgálatnál avatkoznak be. Ezek főleg GINOP pályázatok voltak, magángazdasági szereplőkkel, nem önkormányzatokkal.

 

Fotó: Központi Nyomozó Főügyészség

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

 

Exit mobile version