22.9 C
Budapest

Rejtélyes szörny támadt egy amerikai hadihajóra

Dátum:

Ismeretlen eredetű, hatalmas tengeri szörny támadhatta meg az amerikai haditengerészet egyik hajóját

– írja az IFL Science tudományos magazin cikke.

1978-ban az amerikai haditengerészet egyik fregattja, a USS Stein hirtelen vészhelyzetbe került, ugyanis váratlanul meghibásodott a tengeralattjárók azonosításáért felelős radarrendszere. Azonnal vissza kellett térnie a bázisra, hogy a mérnökök kijavíthassák a hibát.

Itt találod a friss híreket hazánk – és a világ lényeges történéseiről, röviden!

A szakemberek éppen a hajótest elejére szerelt 27 tonnás szonárkupolát vizsgálták, amikor döbbenetes felfedezést tettek: a NOFOUL gumiborítást valami felszaggatta, a sérülések a felület 8 százalékát érintették.

1987-ben készült felvétel a USS Stein-ről. FORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS

Néhány szakadás 1,2 méter hosszú volt,

A HAJÓRÉSZT TEHÁT VALAMI EGÉSZEN ELKÉPESZTŐ EREJŰ DOLOG RONGÁLTA MEG, RÁADÁSUL A MÉLYEDÉSEKBŐL ÓRIÁSI, FOGSZERŰ OBJEKTUMOK KERÜLTEK ELŐ.

A NOFOUL-t a haditengerészet biológusa, F. G. Wood is megvizsgálta. A szakember megerősítette:

A SÉRÜLÉSEKET VALÓBAN FOGAK ÉS KARMOK OKOZTÁK.

VIDEÓ

A fogak szerkezete miatt arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg egy hatalmas tintahalról van szó, de nem zárta ki, hogy teljesen ismeretlen lény tehetett kárt a fregattban. A fogak elemzése azt mutatta, hogy a tintahalnak 45 méter hosszúnak kellett lennie, vagyis körülbelül fele akkora volt, mint a Szabadság-szobor.

Ha bővebben akarsz tájékozódni, olvass nálunk! Katt a linkre!

A jelek alapján a lény nagyobb méretű és testtömegű lehetett, és méretesebb kampókkal rendelkezett, mint a legnagyobb ismert fejlábú, az óriáskalmár. Hasonló fajoknál a csápokon elhelyezkedő kampószerű képződmények a zsákmány megragadására és széttépésére, illetve kapaszkodásra szolgálnak.

Egy elpusztult óriáskalmár. FORRÁS: BIOSPHOTO VIA AFP/SERGIO HANQUET / BIOSPHOTO/SERGIO HANQUET

Korábban dokumentálták, hogy egyes tintahalak életük végéhez közeledve hajókba vagy más tengeri járművekbe kapaszkodnak. Az sem kizárható, hogy a lény zsákmánynak nézte a USS Stein-t, ugyanis ámbráscetek tetemein fedeztek fel már olyan sérüléseket, amilyeneket a hajótesten is észleltek.

A rejtély a mai napig nem oldódott meg. Ha a Stein-szörny egy óriáskalmár volt, akkor ez lehetett a faj leghatalmasabb egyede, amivel az ember valaha találkozott.

origo

Frisshireink.hu

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...