Habár a mai napig nem tisztázott, pontosan kinek vagy kiknek köszönhető az 1945 januári zsidómészárlás megelőzése, ám annyi biztos, több tízezer család menekült meg a halál torkából egy maroknyi magyar és német katonatisztnek köszönhetően. Feltámadt emberség, vagy csak a Vörös Hadsereg bevonulása előtt egy nappal jó pontot akartak szerezni, már soha nem lehet megtudni valójában.
A gettó a pokol hatodik bugyra: a nyomorból sokan a halálba menekültek
A zsidók gettóba költöztetését hivatalosan és az egész országra érvényesen 1944. április 28-án rendelték el, de a teljes mértékben elkülönített városrész kialakítására sokáig nem került sor. Farkas Ákos polgármester 1944. június 15-én rendelte el a „csillagos házak” létrehozását. Nem sokkal később, amikor a budapestiek deportálására került volna a sor, Horthy július 7-én leállíttatta a további akciókat, így egy darabig a csillagos házakba kényszerített családok nem voltak közvetlen életveszélyben.
Budapesti gettó térképe / Fotó: Gábor Vajna / Wikimedia Commons
Ezután jött a feketeleves, amikor 1944. november 18-án a Zsidó Tanáccsal hivatalosan közölték, hogy a csillagos házak lakóinak a VII. kerületben kialakítandó egybefüggő területű gettóba kell összeköltözniük. Ezt a pár saroknyi területet december 10-én magas deszkapalánkkal vették körül, és csak súlyos betegség vagy temetés esetén hagyhatták el a lakók. Összesen nagyjából 63 ezer zsidó lakossal számoltak, átlagosan 14 személy jutott egy szobára.
A gettóban tisztálkodásra nem volt lehetőség, a vízhálózat akadozva vagy egyáltalán nem működött, így vizet a szomszédos házakból vagy a megnyitott természetes kutakból kellett hordani. Az élelmiszerből hivatalosan állapították meg a fejadagot, kenyérből pl. személyenként naponta 150 g jutott. Mire ’44. december 27-ére a szovjet ostromgyűrű körbezárta a várost, már nem csak a gettóban, de egész Budapesten kritikussá vált az ellátás.
A holokauszt áldozatainak emlékműve a Dohány utcai zsinagóga udvarán / Fotó: ThalerTamás / Wikipedia
A nyomornegyed lakói gyakorlatilag már csak a halálukat várták, ha addig nem haltak éhen, vagy követtek el öngyilkosságot az éhezés és a pokoli állapotok miatt. 1945 januárjában a halottak elszállítására sem volt már lehetőség, így három épületben, többek között a Dohány utcai zsinagóga udvarán tudták elhelyezni a tetemeket, halomba rakva – írtuk meg a tragikus előzményeket, amelyek a „mentőakcióhoz” vezettek.
Tízezrek élete, jó szerencséje száradt a kezükön – önmagukat sodorhatták volna bajba a zsidómentők: többek között egy nyilas és egy német tiszt tette kockára saját bőrét a gettóba zárt halálraítéltekért.
Szekeres József A pesti gettók 1945 januári megmentése című tanulmányában fejtette ki a történteket. A leírás szerint az egyik megmentő Szalai Pál volt, aki a nyilaskeresztesek rendőrségi összekötőjeként dolgozott akkoriban – ám feltételezések szerint a párt ellen dolgozott, illetve kapcsolatban állt Raoul Wallenberg svéd diplomatával, aki a fővárosban tartózkodott a lezárások idején és a zsidók érdekében vívott eredményes harcot, ezreket mentett meg a deportálástól.
A másik jelentős név a jelentések szerint Gerhard Schmidhuber, a Wehrmacht vezérőrnagya volt, aki abban az időben 13. páncélos hadosztály és egyben Budapest német katonai parancsnokaként tevékenykedett.
Royal szálló 1900-ban a nagykörúton – a halálosztag gyülekezőhelye / Fotó: Tambo / Wikipedia Commons
Amikor Szalai Pál tudomást szerzett arról, miért gyülekezik több száz nyilas, rendőr és német katona 1945. január 15-én a nagykörúti hotelben, találkozóra hívta a német tisztet. Ekkor beszámolt neki, mi következhet, amennyiben nem lépnek fel azonnal a csoportosulás ellen. Szekeres József úgy vélte, a magyar rendőrségi összekötőnek fogalma nem volt arról, a németek milyen állásponton voltak, tehát óriási kockázatot vállalt a Schmidhubernek tett tájékoztatóval.
A staféta innentől kezdve a vezérőrnagy kezében volt, aki úgy döntött, befolyását felhasználva eszközöli feletteseinél a hivatalos közbelépést a zsidómészárlás ügyében. A történtek pontos menete nem került napvilágra, ám egy biztos: egy tanúvallomás bizonyítja, hogy Schmidhuber feljebbvalója, Karl Pfeffer-Wildenbruch egyenesen Heinrich Himmlertől (a német erők élén Hitler után a második legbefolyásosabb ember a második világháború idején) kapta a parancsot, hogy a zsidóknak egy haja szála sem görbülhet – foglalja össze a Nyelv és tudomány.
A vörösök bevonulása előtti utolsó napokban a gettót – a visszaemlékezések alapján jó szándékú emberként ismert – Gerhard Scmidhuber katonái őrizték, így a többségében gyermekekből, édesanyákból, idősekből és betegekből álló 70 ezer fős zsidó közösség szinte csodával határos módon menekült meg a tragédiától.
Deák Ferenc tér, szemben a Deák Ferenc utca / Fotó: Fortepan 22891 / Wikipedia
Jó tett helyébe jót ne várj, ha a sasfészekre esküdtél fel: hiába a népmesei fordulat, a német egyenruha abban az időben szinte egyenlő volt a biztos véggel. Schmidhuber a zsidómészárlás megakadályozása után mindössze négy héttel vesztette életét. A budai Széna tér közeli harcokban esett el. A feljegyzések szerint a Retek utcában érte utol a végzet, holttestét pedig méltatlan módon egy harckocsiárokba dobták.
Több kísérlet is volt már, hogy Budapesten valamilyen módon emléket állítsanak a német katona tettének, azonban erre nem került sor, mivel még mindig nem nyilvánvaló, pontosan milyen szerepe volt az 1945. január 15–16-i mentőakcióban.
Fotó: Fortepan
Forrás: Blikk / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!
