5.6 C
Budapest

Többmilliót ér a magyar Mandalóri saját készítésű páncélja – Fotók!

Dátum:

Zsikla Gergely igazi sztár a maga kategóriájában, hiszen díjazták már nemes tünde páncélját, illetve öltözött már be kedvenc Marvel karakterének és hamarosan pedig befejezi mesterművét a Star Wars jólelkű fejvadászának élethű páncélját.

Zsikla Gergelynek több, mint egy évtizede a jelmez készítés és viselés a szenvedélye. Többedmagával megalapította a Gyűrűk Ura Cosplay Clubot is, amelynek tagjaival évek óta sorra járják a hazai cosplay-es rendezvényeket. A budapesti agglomerációban élő fiatalember nemrég hatalmas fába vágta a fejszéjét, két év kemény munkával elkészítette a népszerű Disney sorozat főhősének, a Mandalórinak (Din-Djarin) jelmezének a tökéletesen filmhű mását.

Mandalóri Zsikla Gergely
Nem csak élethű, még méretében is pontos mása az eredetinek a páncél /Fotó: Richárd Markó

 

Zsikla Gergely korábban legismertebb „szerepében” Amerika Kapitány egyenruhájában, pajzsával lépett már fel több rendezvényen is. Azonban legelső munkái a szintén sikerfilm, a Gyűrűk ura trilógiához kapcsolódtak.

A Gyűrűk Urával kezdődött minden, nagy rajongója voltam. Az első jelmezeim is ebben a témában készültek. Aztán abból folyamatosan bővült a paletta. Amikor pedig bejöttek a Marvel filmek, akkor kiválasztottam Amerika Kapitány karakterét és a már létező Gyűrűk Ura jelmezeim mellé elkészítettem az ő ruháját is. Külön van mindkét témában jelmezes csapatom, akikkel összeöltözünk és úgy járunk Cosplayes rendezvényekre

– árulta el lapunknak Zsikla Gergely. A fiatalember korábban még versenyzett is a jelmezeivel, egy tünde kosztümmel nyert is. A Star Wars világából  készült legújabb sorozat, a Mandalóri azonban a hangulatával nagyon magával ragadta Gergelyt, így úgy döntött, hogy elkészíti a főszereplő fejvadász ikonikus páncélját.

Western rajongó is vagyok, a Hét mesterlövész volt gyerekkoromban a kedvenc filmem. Ez pedig abszolút egy űrwestern karakter, ami nagyon közel áll hozzám.

– árulta el a jelmezkészítő a választásáról.

Gergely azt is elárulta nekünk, hogy melyik jelmeze áll a legközelebb a szívéhez.

A Mandalóri abszolút, ebben van a legtöbb munkám. Minden eddiginél bonyolultabb és nehezebben kivitelezhető jelmez volt és még most sincs teljesen kész.

A Bors napilap korábban beszámolt a felvidéki Vasemberről Huszár Tiborról is, aki Zsikla Gergelyhez hasonlóan extrém jelmezeket készít szabadidejében. Beszélgetésünkkor kiderült, hogy ők személyesen is ismerik egymást és inspirálják egymást a hobbikjukban.

Végeláthatatlan 3D nyomtatás és varrás 

Azt is megtudtuk Gergelytől, hogy a páncél 3D-nyomtatással készült. Az említett Mandalóri jelmez minden eleme megfelel az 501-es légió hivatalos jelmez referencia követelményeinek. Ezek szigorúan meghatározzák többek között az anyagok használatát, a páncél kialakítását, a festés színkódját direkt azért, hogy a „civilek” eltudják készíteni otthon is a főszereplő egyenruháját. Ezeket a hivatalos adatok követve készítette el Gergely a páncélt, illetve Mandalóriról szóló Facebook-csoportokban járt utána a bőr elemek szabásmintáinak.

Nyomtatási időben hetekig mentek a 3D-nyomtatók, az anyag költséget pedig már félmillió után nem számoltam. A nyomtatott elemek felületét kezeltem, az rengeteg munka volt. Csiszolni kellett, szórógittelni, a króm részek pedig nem festve vannak, hanem grafitporos eljárással fényeztem őket. Emellett rengeteg kézzel varrott bőr kiegészítő van, amiket én varrtam hosszú heteken át. A töltényeket pedig alumíniumból esztergálták.

– fejtette ki az elkészítés lépéseit a páncél tulajdonosa, aki hozzátette, hogy a Jet pack (sugárhajtómű) elektronikájának beépítése volt a legnehezebb. A vezérlést egy mini computer szabályozza, ami hang, füst és fény effektekre is képes, és ezt egy távirányítóval tudja működtetni Gergely.

Mandalóri Zsikla Gergely
Fény, füst és hangtechnikára és képes a hátán található jet-pack /Fotó: Richárd Markó

Az alkotó abba is beavatott minket, hogy egy ilyen páncél értéke meghaladhatja az 5000 dollárt (csaknem 1,8 millió forint) is. Ráadásul a szállítása is nehéz, ugyanis könnyen megsérülhetnek a műanyagból nyomtatott darabok. Gergely maximalista, elmondta, hogy még egy kis munka hiányzik hozzá, hogy tökéletes legyen a testpáncélja.

Már csak az utolsó simítások hiányoznak a komplett szettről, a jobb karján lesz egy kijelző, de néhány héten belül ez is kész lesz. A kijelző mutatni fogja, ahogy váltogatja a fegyvereit. Ez még most készül és utána be kell még építenem a páncélba.

– foglalta össze terveit Zsikla Gergely, aki maga is a jelmezkészítés közben tanulta a 3D nyomtatók kezelését, ami véleménye szerint nagyon bonyolult és egy 3D-grafikus tervei nélkül neki sem ment volna.

Forrás, fotó: Ripost / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...